2006.12.10. 05:52
A kátyús úton tönkremegy a drága autóm
Olvasónk autójában az utcabeli kátyúk komoly kárt tettek. Az utat saját költségükön a lakók egyszer már rendbehozatták. Pedig ez az önkormányzat feladata lenne.
Ha az út a helyhatóság tulajdona, akkor a lakók próbáljanak meg együttműködni az önkormányzattal. Ezt a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában tanácsolták. Célravezető lett volna, ha a közösség megkeresi az ügyben az önkormányzatot. Megállapodhattak volna, hogy az útjavítás költségeinek egy részét magukra vállalják. A helyhatóság így az érintett polgárok pénzével is számolhat. Összefogással könnyebb rábírni az illetékeseket, hogy törődjenek az út-üggyel.
A harminc ingatlantulajdonos által befektetett nyolc-nyolcezer (összesen tehát 240 ezer) forint valóban kevés lehetetett ahhoz, hogy a gondot egyszer és mindenkorra megoldják.
Fő szabály szerint azonban tulajdonosának valóban kötelessége rendben tartani az utcát – tette hozzá az ügyvéd. Ha ezt elmulasztja, amiből az utcabelieknek káruk származik, követelhetik annak megtérítését. Fényképeket készíthetnek a kátyúkról, a tönkrement autókról. Tanúkat is állíthatnak, akik igazolják: a károkat a rossz út okozta. (A kár és a kátyú közti közvetlen összefüggést ugyanis bizonyítani kell.) Ezekért az útfenntartót terhelheti a felelősség.
A lakók felkereshetik önkormányzati képviselőjüket is, hogy lobbizzon ügyükért a képviselő-testületben. Sajnos nálunk ilyen eseteknél jobbára az idegeskedés a legerősebb reakció. Tennünk is kell azonban azért, hogy komolyan vegyék igényeinket.
Rados Virág -->