Hírek

2008.06.18. 10:46

Kecskemétre települ a Mercedes-gyár

800 millió eurós, 200 milliárd forintos beruházást tervez a Mercedes-Benz Kecskeméten, adta közre a Daimler cégcsoport.

BAMA

Mintegy 800 millió eurós (kétszázmilliárd forint) beruházással Kecskeméten építi fel első kelet-európai gyárát a német Daimler-Benz. A 2500 főnek munkát adó üzem 2012-ben nyithatja meg kapuit, és évente minimum százezer újgenerációs A- és B-osztályú Mercedest állít majd elő. A beszállítói körben pedig további 10-15 ezer munkahelyet eredményezhet. A gyár építése 2009-ben kezdődik.

[caption id="" align="alignleft" width="420"] Ezen a helyszínen, 800 millió eurós, 200 milliárd forintos beruházást tervez a Mercedes-Benz Kecskeméten, adta közre a Daimler cégcsoport. Forrás: baon.hu
[/caption]

A Daimler a drága németországi gyártás és az óriási kelet-európai kereslet miatt döntött úgy, hogy Németországon kívül épít új gyárat. A konszern stuttgarti szóvivője szerint azért esett épp Magyarországra a választás, mert itt a legjobbak a feltételek. Ezzel kapcsolatban külön kiemelte az infrastruktúrát, a logisztikát, a munkaerő biztosítását és a munkabérek alakulását. „Olyan gyártóhelyszínt kerestünk, ahol biztosítani lehet a Mercedes márkával szembeni magas követelményeket” – tette hozzá Florian Martens. A szóvivő közvetve megerősítette azokat az értesüléseket, hogy Magyarország mellett más kelet-európai országok is versenyben voltak.

Nyomatékosan hangsúlyozta ugyanakkor, a magyarországi helyszínnel kapcsolatban egyhangú döntés született. Májusban ugyanis még biztosnak tűnt, hogy a Mercedes inkább Románia nyugati felében szeretne építkezni. A legvalószínűbb helyszín Temes megye volt, bár korábban Kolozs megyében is megnéztek néhány helyszínt. Mérlegeltek még egy lengyel, sőt egy szerbiai területet is, de végül Kecskemét mellett döntöttek. A német vállalatcsoport olyan telephelyet keresett, amely Budapesttől nincs messzebb, mint 100 kilométer. Így vérzett el a szintén esélyesnek tartott Miskolc.

„A befektetésért folyó versenyben Magyarország mellett nemcsak a támogatás mértéke szólt – hiszen a többi ország is az uniós keretek között adható maximumot ajánlotta –, hanem a Kecskemét környékén rendelkezésre álló modern közlekedési infrastruktúra” – magyarázta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök - rendkívüli sajtótájékoztatóján - külön kiemelte: a tárgyalások során a Garamhegyi Ábel külgazdasági kormánybiztos vezette beruházás-ösztönzéssel foglalkozó csoport pontosan és gyorsan adott információt.

A támogatás a megszokott elemekből áll: készpénzes beruházási és képzési támogatás, valamint adókedvezmény.

A támogatásról további részleteket a szerződés aláírása és az EU jóváhagyása után árulnak el. Mivel most még nem lehet tudni, mennyi társasági adót kellene fizetni a Mercedes-gyárnak a következő tíz évben. A támogatás teljes összegét csak megsaccolni lehet. Nem lenne azonban meglepő, hogy a végösszeg meghaladná a 25 milliárd forintot.
„Ez a döntés bizonyítéka annak, hogy Magyarország kezdi visszanyerni vonzerejét a térségben. Nagy dolog, hogy sikerül a nagyobb munkanélküliséggel sújtott régiók felé irányítani a befektetők figyelmét” – nyilatkozta Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter. Tudomása szerint a döntésben szerepet játszott, hogy az építési beruházásokhoz kapcsolódó jogszabályok az utóbbi fél évben radikálisan egyszerűsödtek Magyarországon.

„A csökkenő iparűzési adónak, a város logisztikai helyzetének, a főiskolai és a szakiskolai oktatásnak és az egyéb feltételek gyors biztosításának köszönheti Kecskemét a sikert” – mondta Zombor Gábor. Kecskemét fideszes polgármestere hozzátette: a város alig két hónapja merült fel a beruházás lehetséges helyszíneként. Kecskemét komoly átvilágítási procedúrán esett át, a leendő beruházók számtalan alkalommal jártak ott. „Ez tehát nem egy lobbitörténet, hanem kőkemény verseny volt” – hangsúlyozta Zombor Gábor. Információink szerint az új gyár Kecskemét déli részén, a Kiskunfélegyháza felé vezető régi 5-ös út bal oldalán lesz. A telek jelenleg több magánszemély tulajdonában van. A Mercedes-gyárnak várhatóan 250-400 hektáros területet vásárolnak meg.

„Gondot jelent, hogy miként tudunk két- és félezer olyan szakképzett dolgozót összetoborozni, akik megfelelnek a Mercedes elvárásainak. Hiány van ugyanis a szabadon lévő műszaki munkaerőből. A kecskeméti vállalkozásoknak pedig fel kell arra készülniük, hogy a beruházó magasabb béreket ígérve  munkásokat fog tőlük elcsábítani” – figyelmeztet Gaál József. A Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy gondolja, hogy Pest, Csongrád- és Békés megyéből is ingázni fognak dolgozók. Az sem zárható ki, hogy sokan majd betelepülnek a városba.

[caption id="" align="aligncenter" width="420"] A következő három évben tízezer munkahely is létrejöhet a Mercedes leendő magyarországi beszállítói körében
[/caption]

„Továbbra is folyamatosan invesztálni fogunk németországi gépkocsigyártásunkba: A Sprinter düsseldorfi és ludwigsfeldei gyártásának nemrég eldöntött bővítésén kívül most körülbelül 600 millió eurót ruházunk be Rastatt-ban az új kompakt gépjármű-generációnkba“, folytatta Dr. Zetsche. „Ezzel egyidejűleg versenyképességünk tartós növelése és a kelet-európai piaci lehetőségek kihasználása érdekében egy új gyárat kívánunk létrehozni Magyarországon“, magyarázta Dr. Zetsche.

Az új gyártóhely felépítéséhez a Mercedes-Benz Kecskeméten körülbelül 800 millió eurós beruházást tervez, amely mintegy 2500 új munkahelyet fog teremteni a régió lakói számára. A Daimler AG a következő hetekben egy ennek megfelelő szándéknyilatkozatot kíván aláírni Magyarország valamint Kecskemét város képviselőivel.

Magas a mérce a szóba jöhető beszállítók előtt

A következő három évben tízezer munkahely is létrejöhet a Mercedes leendő magyarországi beszállítói körében – mondta lapunknak Rétfalvi György, a külföldieket a magyar piacra csábító ITDH befektetésösztönző ügynökség vezérigazgatója. Ötéves időtávon pedig mintegy 15 ezer lehet az újonnan létrehozott állások száma.

Rétfalvi György szerint egy 200 kilométeres körben érezteti majd közvetlenül a hatását a Mercedes beruházása, de várható beszállítók megjelenése akár 500 kilométer távolságból, az ország határain túlról is. A szakember úgy látja: ma már fontos beruházási szempont az autóipari gyártók számára, hogy a kiszemelt térségben rendelkezésre álljon egy megbízható, de olcsó beszállítói kör.

Ennek ellenére nincs egyszerű dolga annak a magyar vállalkozásnak, amely beszállítója szeretne lenni a Mercedesnek, vagy egy másik, már a hazánkban működő multinacionális autógyártó, illetve autóalkatrész-gyártó óriásnak. Ezek a cégek ugyanis rendkívül szigorú minőségbiztosítási rendszereket alkalmaznak, és a beszállítói körbe csak azok kerülhetnek be, akik maradéktalanul megfelelnek az összes feltételnek. Nagy akadály egy újonc előtt az is, hogy a gyártók mindegyikének megvan a maga bejáratott beszállítói köre, amelyen csak viszonylag lassan változtatnak – tudtuk meg az egyik nagy hazai autóalkatrész-gyártó beszerzési menedzserétől.

Náluk például a kezdetekben 10 százalék alatt volt a magyarországi beszállítók aránya. Az évek során ugyanakkor ez az arány jelentősen emelkedett, ami jórészt a cég által tudatosan végrehajtott beszállítóbővítési programnak volt köszönhető (ilyen a Mercedesnél is fog működni). Minden gyártónak érdeke, hogy a beszállítói körben sok helyi vállalat szerepeljen, hiszen ez jelentősen csökkenti a szállítási és így a beszerzési költségeket.

A menedzser szerint magyar cégek elsősorban az egyszerűbb technológiával előállítható, nagyobb méretű alkatrészek (például fröccsöntött műanyag elemek) beszerzésénél jönnek szóba; a bonyolultabb, például elektronikai termékeket továbbra is külföldről szerzik be.

Ezek is érdekelhetik