Hírek

2010.01.05. 13:18

Újrakezdődhet a frekvencia-cirkusz - Pert vesztett az ORTT

Jogsértőnek találta a Fővárosi Bíróság a Sláger és a Danubius Rádió frekvenciájára kiírt ORTT-pályázatot. Keddi, nem jogerős ítéletében a bíróság azért adott igazat a Danubiusnak, mert a médiahatóság nem zárt ki a pályázatból egy olyan indulót, aki megszegte a szabályokat. Később ez a pályázó szerezte meg a Danubius frekvenciáját hét évre.

origo

Jogsértő volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) két országos rádiófrekvenciára kiírt pályázata, amelynek eredményeként a Sláger Rádió helyett a Neo FM, a Danubius Rádió helyett pedig a Class FM kapott műsorszolgáltatási jogosultságot - mondta ki keddi, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.

Az ORTT egyik névtelenséget kérő munkatársa az [origo]-nak megerősítette, hogy a Danubius által indított pert első fokon elvesztették. Mint mondta, a bíróság szerint azért volt jogsértő a pályázat, mert az ORTT nem zárta ki a Class FM-et üzemeltető Adveniót, pedig az nem csatolt egy kötelező nyilatkozatot a pályázati anyagához.

A Sláger és a Danubius műsorszolgáltatási szerződése november 18-án járt le, a két frekvenciára kiírt pályázaton a médiahatóság - az MSZP, a Fidesz és a KDNP által delegált tagok szavazatával - október 28-án két új céget hirdetett ki győztesként: a Danubius frekvenciáját a Class FM néven rádiót indító Advenio kapta, míg a Slágerét a Neo FM néven működő FM1 konzorcium. A Danubius - ahogy két másik pályázó is - ez után indított pert az ORTT ellen.

Ezek is érdekelhetik