Hírek

2010.04.17. 09:22

Ma búcsúztatják Kaczynskit: nálunk is nemzeti gyásznap

Nemzeti gyásznapot rendelt el mára a magyar kormány Lech Kaczynski lengyel elnök végső búcsúztatásának napján.

MTI

A lengyel államfő és a repülőgép-szerencsétlenség többi áldozatainak tiszteletére délelőtt katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbocra eresztik a nemzeti lobogót az Országház előtt.



A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásánál, majd félárbocra engedésénél jelen lesz Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke. A lengyel államfőt és kíséretét szállító Tu-154-es kormányrepülőgép Oroszországban, helyi idő szerint múlt szombaton kora reggel zuhant le. A katasztrófa következtében 97 ember halt meg.

A magyar kormány az "évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczynski, a Lengyel Köztáraság elnöke halála miatt érzett gyászában" nyilvánította gyásznappá április 17-ét, így a nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként a nemzeti zászlónak kell lobognia, fekete lobogót kell kitűzni. Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta: a nemzeti gyász ideje alatt a jogszabály szerint a nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás korlátozható, de a lengyel államfő temetése kapcsán a kormány ilyen intézkedést nem hozott.

Az országban több gyertyagyújtásos megemlékezést és misét tartanak az áldozatok emlékére a nemzeti gyásznapon: a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutat be misét, amelyen jelen lesz Juliusz Janusz érsek, Vatikán Magyarországra akkreditált lengyel származású apostoli nunciusa is. A Parlament előtt, a Kossuth téren felállított installációnál pedig mindenki leróhatja kegyeletét az áldozatok előtt, és elhelyezheti az emlékezés virágait.

Lech Kaczynski lengyel államfő temetési szertartása kétnapos lesz: az állami szertartás szombaton, míg az elnöki pár temetése vasárnap lesz Krakkóban, ezen a világ számos állam- és kormányfője, köztük Barack Obama és Dmitrij Medvegyev, valamint az Európai Unió és a NATO legmagasabb rangú képviselői is részt vesznek. A szertartáson a magyar közjogi méltóságok közül jelen lesz Sólyom László államfő és Bajnai Gordon miniszterelnök, és jelezte részvételét a Fidesz-KDNP pártszövetség, amelyet Kövér László választmányi elnök és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke képvisel, míg az MSZP-t Bárándy Gergely elnökségi tag képviseli a szertartáson.

Ezek is érdekelhetik