Hírek

2011.09.13. 05:48

Leszámolás a riválissal?

Már az is furcsa, hogy a kétharmados parlamenti többséggel bíró Fidesz közel másfél év alatt nem tudott Gyurcsány Ferenccel szemben egyetlen konkrét ügyet sem felvonultatni, az pedig, amit az ügyészség pár napja afféle vádként megfogalmazott – azaz, hogy a volt kormányfő túllépte a hatáskörét, amikor a sukorói ügyben meghatározta a telek értékesítésének módját – még a laikusokat is megmosolyogtatja.

Stanga István

Gréczy Zsolt, akit Horn Gábor, a politikai süllyesztőben eltűnt liberális párt egykori ügyvivője – nem minden alap nélkül – Gyurcsány Ferenc legutolsó fegyverhordozójának nevezett, tegnapi posztjában volt felettese esetleges felelősségre vonásáról elmélkedett. Bejegyzésében a már jobbára csak az egyik kereskedelmi csatornán feltűnő újságíró rendkívüli jelentőségű, sőt, történelmi napnak nevezi a tegnapit, mondván, „Nagy Imre perbe fogása óta még nem volt példa arra, hogy eljárást indítsanak egy miniszterelnök ellen”. Hogy Gréczynek írás közben vajon eszébe jutott-e Orbán Viktornak az a – igencsak komoly „pragmatizmusról” árulkodó – mondása, amelyet a WikiLeaks jóvoltából ismerhettünk meg a minap, és amely úgy hangzik,  „megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”, nem nagyon tudom, tény azonban, hogy Gréczy a miniszterelnök Gyurcsány elleni akciójában Kádár János és Nagy Imre harcát látja és láttatja. És nemcsak akkor, amikor arról beszél, hogy „Kádárnak Nagy Imre volt az útjában, Orbánnak Gyurcsány”, de akkor is, amikor azt mondja, „Kádár tudta, hogy ha Nagy Imre él, akkor a tömegek előbb-utóbb ismét rátalálnak; Orbán Viktor agya ugyanígy működik: amíg Gyurcsány él... Még jó, hogy egyelőre nincs halálbüntetés”. Nos, bár ez a Kádár–Nagy-féle analógia akkora marhaság, hogy elmondani sem tudom (amit egyébként az sem magyaráz, hogy Gréczynek Gyurcsány távozása óta egyre gyakrabban és gyakrabban gurul el a gyógyszere), nem vitás, hogy a szocialista párt volt elnöke és miniszterelnöke ellen folyó fideszes hadjárat aligha kerül majd a magyar történelem legszebb lapjaira.

Fideszes hadjáratot említettem, pedig hát, sokkal indokoltabb lenne Orbán Viktor hadjáratáról beszélni, lévén mindenki számára világos, hogy azokat az erőket, amelyek Gyurcsány ellenében mozdulnak, maga a kormányfő vezényli. Ne menjünk most bele abba a kérdésbe, hogy Orbán Gyurcsány iránti ellenszenve (vagy gyűlölete?) honnan is ered, illetve hogy az ország első embere felhasználhatja-e a hatalmát, a befolyását a személyes ügyei intézésekor, helyette foglalkozzunk inkább azzal, vajon milyen tényezők is támasztják alá azok véleményét – többek között a szocialista párt számos politikusáét –, akik szerint itt valójában egy koncepciós eljárásról van szó. Nos, miután a Gyurcsány rovására írt, finoman fogalmazva is bonyolult és szövevényes ügy, nevezetesen a sukorói kaszinóberuházás tényeit csak a sajtóból ismerem (amiként rajtam kívül még sokan), magam nem mernék ilyen kategorikusan fogalmazni, annyi azonban kétségtelen, hogy gyanús jelek szép számmal vannak. Már önmagában az is elgondolkodtató, hogy egy kétharmados országgyűlési többséggel bíró párt közel másfél év alatt  az ilyen-olyan elszámoltatási kormánymegbízottak buzgalma ellenére sem tudott Gyurcsánnyal szemben akár csak egy konkrét ügyet is felvonultatni (Budai Gyulának azok a megjegyzései, hogy megint „Gyurcsányig érnek a szálak”, inkább viccesek voltak, semmint komolyan vehetők és komolyan veendők), az pedig, amit az ügyészség pár nappal ezelőtt afféle vádként megfogalmazott – tudniillik hogy a volt kormányfő túllépte a hatáskörét, amikor meghatározta a telek értékesítésének módját – minden bizonnyal még a laikusokat is megmosolyogtatja. Nem véletlen egyébként, hogy az a Fidesz, amely a választások előtt folytonosan Gyurcsány bűnösségéről harsogott, most feltűnően hallgat. Igaz, ha a Sukoró-sztori nem jön be, ők akkor sem veszíthetnek. Legfeljebb rákenik az egészet Schifferékre.

P. S.: Ahogy az várható volt, tegnap késő este az országgyűlés 306 igen, 52 nem ellenében, tartózkodás nélkül megszavazta a volt miniszterelnök  mentelmi jogának felfüggesztését.  

Ezek is érdekelhetik