Hírek

2013.06.14. 13:14

Megszavazták a hétfőn elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását

A Duna fővárostól délre eső szakaszára kihirdetett árvízi veszélyhelyzet meghosszabbításához is hozzájárult pénteken a parlament.

MTI

Pintér Sándor belügyminiszter határozati javaslatát nagy többséggel fogadták el a képviselők.

A kormány hétfőn Pest megyében az érdi, a ráckevei és a szigetszentmiklósi járás, Fejér megyében a martonvásári és a dunaújvárosi, Bács-Kiskun megyében a kunszentmiklósi, a kalocsai és a bajai járás, Tolna megyében a paksi, a tolnai és a szekszárdi, Baranya megyében pedig a mohácsi járás közigazgatási területére is kihirdette a veszélyhelyzetet.

A kabinet erről szóló rendelete alapesetben 15 napig hatályos, ám a mostani parlamenti felhatalmazással a veszélyhelyzet július 19-ig meghosszabbítható.

A határozat szerint a kormánynak a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedésekről tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés előtt.

A belügyminiszter előterjesztése indoklásában felidézte, hogy a kormány június 4-én a dunai áradás miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére, Pest megyében a szobi, a váci, a dunakeszi és a szentendrei járás területére, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire. Ennek meghosszabbításához - ugyancsak július 19-ig - hétfőn járult hozzá a parlament.

Az árhullám fővárosi tetőzése után azonban egyértelművé vált - folytatta Pintér Sándor -, hogy a Duna alsó szakaszán levonuló árvíz hatása is eléri a veszélyhelyzeti szintet. Ezért a kormány az említett, Budapesttől délre fekvő területekre is kihirdette a veszélyhelyzetet.

A tárcavezető javaslata indoklásában közölte: az átázott védművek legszükségesebb javításai, így a veszély teljes elhárítása, az árvíz károsító hatásának felszámolása tizenöt napnál hosszabb ideig tartó feladat.

Veszélyhelyzetben a településeken a katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át, korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is. Veszélyhelyzetben emellett ideiglenes polgári védelmi szolgálat rendelhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!