Kék hírek, bulvár

2012.11.08. 09:44

A lövés után nem sejtette, hogy Bence gyilkosaival találkozik

– Aki egy kisgyermeket megöl, az szerintem nem érdemli meg, hogy a börtönben akár egy napig is etessék – nyilatkozta lapunknak az a vadász, aki a sántosi erdőben Szita Bence feltételezett gyilkosával találkozott.

Harsányi Miklós

Először orvvadászoknak hitte az idegeneket a sántosi vadásztársaság tagja, aki az eset után hívta a rendőrséget. Már sötét volt, amikor az erdőben meglátta a gyanús triót.
–A sántosi erdőben, a 3-as körzetben egy vaddisznóra lőttem – idézte fel a férfi. – Nem sikerült a lövés, ráadásul a keresőlámpám is elromlott, ezért a vadőrért indultam, hogy együtt kutassuk fel az állatot.



Az illető korábban dél-nyugati irányból egy lövést hallott. Vadorzókra gyanakodott, a beírókönyv szerint rajtuk kívül más nem tartózkodhatott a körzetben. Mikor a vadőrért elindult, két idegen autót vett észre, ezért a vadász gépkocsijával elállta az útjukat.
– Az idegen sofőr felkapcsolta a reflektort, hogy ne lássak semmit – folytatta a névtelenséget kérő vadász. – Kíváncsi  voltam, hogy mit csinálnak este az erdőben. Az egyik autó első üléséről kiszállt egy férfi, s ingerülten szólt hozzám. A lövést ők is hallották, ám amikor jövetelük valódi okáról érdeklődtem, visszakérdezett: k.rni azért még lehet az erdőben?



Az idegen felajánlotta a vadásznak, hogy nyugodtan nézze meg a kocsijuk csomagtartóját. Ezalatt a volánnál ülő másik személy – akiről nem tudni, hogy ki lehetett – fejébe húzta a sapkát és lecsúszott a volán mögé. A vadász még elcsípett egy mondatfoszlányt, melyet az idegen férfi a kocsiban kucorgó társának vetett oda: "Minden oké, mindjárt indulhatunk."

A vadász távozásra szólította fel őket, s már csak a visszapillantó tükörből látta, hogy a másik autóban is ül egy ember. Ekkor hasított a tudatába: az idegenek becsapták. S bár a titokzatos idegen autójával egy darabig követte a vadászt, a faluba érve eltűnt előlük. Az erdőben maradt másik autónak – melyben egy felnőtt ült –, is nyoma veszett, pedig a vadőrrel alig negyedóra múlva tértek vissza a helyszínre.

– Sajnos, hogy nem előbb értünk oda – hangsúlyozta a vadász, aki egy héttel a tragédia után is a történtek hatása alatt áll. Információnk szerint később a  helyszínen autógumi nyomot rögzítettek a bűnügyi technikusok, s vér- és szövetmintát is találtak. Úgy tudjuk, az alig két ásónyom mélységű sírt is felfedezték az erdészeti úttól nem messze, ám a gyermek holttestét napokkal később Toponár közelében találták meg a rendőrök.
– Ezt a tragédiát nem lehet ép ésszel felfogni – emelte ki. – Azt kívánom, hogy szigorítsák a törvényt. Aki egy kisgyermeket megöl, az szerintem nem érdemli meg, hogy a börtönben akár egy napig is etessék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!