Kék hírek, bulvár

2014.01.10. 13:03

Soha többé nem szabadulhatnak Szita Bence gyilkosai

Szita Bence gyilkosai életük végéig a rácsok mögött maradnak, miután a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék első fokú verdiktjét.

Vas András

– Velük szemben csak a feltételes szabadlábra bocsátás nélküli életfogytiglani szabadságvesztés lehet a megfelelő büntetés – jelentette ki Krémer László, a Pécsi Ítélőtábla tanácsvezető bírája, s ezzel jogerősen életük végéig rács mögé küldte a tizenegy esztendősen brutális kegyetlenséggel 2012 októberében kivégzett tizenegy esztendős felsőmocsoládi kisfiú, Szita Bence gyilkosait. Vagyis a grémium jogerősen helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék tavaly júniusi verdiktjét: az elsőrendű vádlott, többszörösen büntetett előéletű Bogdán Józsefet és a másodrendű Kertész Józsefet 14. életévét be nem töltött személy elleni, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, Bogdán esetében nyereségvágyból is elkövetett emberölésben társtettesként, a gyerek egykori nevelőanyját, P. Erikát a négyszeresen minősített emberölésre felbujtásban találta bűnösnek.

Ahogy Kaposváron, úgy a Pécsi Ítélőtáblán is rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg pénteken reggel a kisfiú gyilkosainak pere. A gyerek nevelőanyja, P. Erika korábban sem járult hozzá, hogy felismerhetően szerepeljen a felvételeken, ezúttal két vádlott társa is szemérmesnek bizonyult. Az álarcos kommandósok kísérte férfiakat láthatóan megviselték az elsőfokú ítélet óta börtönben töltött napok, főként a korábban kifejezetten jó fizikumú Bogdán Józsefen látszott, nem alaptalanok a híresztelések, melyek szerint rabtársai rendszeresen bántalmazzák, elsózzák vagy a vécébe öntik ételét...
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az Ítélőtábla helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék verdiktjét
[/caption]
A vádlottak meglehetősen egykedvűen ülték végig a tárgyalás első perceit, amikor az előadóbíró ismertette az elsőfokú eljárás iratait, Szita Bence anyja viszont már ekkor sírva fakadt. Nem sokkal később aztán még rosszabbul érezhette magát, ugyanis a bíróság felolvasta két szakértő kiegészített véleményét: pontos látlelet következett a kisfiú testén talált sérülések besorolásáról, illetve, hogy mitől – ütéstől, rúgástól vagy eszköztől – származtak. Ötvenkét sérülést soroltak fel, köztük összetett koponya- és agysérülést ásótól – önmagában halálos lehetett volna –, járomcsonttörést szintén ásótól, darabos töréseket az állcsonton, légcsőszakadást nyaktaposás miatt, májlebeny-szakadást, huszonnégy késszúrást...

Ezután Bogdán József védője kapott szót, aki fenntartotta korábbi fellebbezését, ugyanis nem látta bizonyítottnak, hogy védence részt vett a gyilkosságban. Felmentést kért, illetve az ítélet hatályon kívül helyezését, úgy vélte, az elsőfokú bíróság több indítványukat lesöpörte az asztalról, pedig azok bizonyították volna igazukat, így véleménye szerint megismételt eljárásra van szükség. Kertész ügyvédje is fenntartotta a felmentésre, illetve enyhítésre vonatkozó fellebbezésüket. A védő szerint a Kaposvári Törvényszék megalapozatlan tényállás alapján döntött, s ebből helytelen következtetéseket vont le anno a grémium. Felmentést és enyhítést kért, illetve, hogy ha elítélik védencét, ne zárják ki a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét. P. Erika védője kollégáival ellentétben megfelelőnek és alaposnak tartotta az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárását, ám a következtetéseket már ő is rossznak vélte. Taktikaként a két másik vádlott bűnlajstromát sorolta, az asszonyt pedig az átlagosnál intelligensebbnek írta le. Állította a gyilkosságot Bogdán követte el, Kertész a társa volt ebben, P. Erika viszont ártatlan az egész ügyben. Ha viszont mégis úgy döntene az ítélőtábla tanácsa, hogy a nő is bűnös, a tényleges életfogytiglani helyett huszonöt-negyven évet javasolt, mint legkorábban szabadlábra bocsátás lehetőségét.

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség képviselője viszont teljes mértékben egyetértett a kaposvári ítélettel, a vádhatóság képviselője ráadásul a magyar kriminalisztika történetében példanélkülinek nevezte az esetet, s természetesen az elsőfokú verdikt helybenhagyását kérte.

Három kommandós gyűrűjében olvasta fel az utolsó szó jogán közölni akartakat az elsőrendű vádlott, aki kitartott a per során végig hangoztatottaknál, vagyis, hogy semmi köze sincs a gyilkossághoz, melyet úgynevezett bűncselekményként emlegetett , melyről csak a sajtóból értesült.
– Kinek az útjában volt Szita Bence? – tette fel végül a kérdést Bogdán, aki szerint nemhogy nem akarta megölni a kisfiút, de üdítőt és csipszet vett neki a toponári Muskátli presszóban...

Újat a másodrendű vádlott sem tudott hozzátenni a korábban elmondottakhoz, a börtönben láthatóan leépült, s zavarttá váló férfit a tárgyalásvezető többször is figyelmeztette, hogy az esetről beszéljen, ugyanis sokszor elkalandozott, mondatai között semmiféle kapcsolatot nem lehetett felfedezni. Hosszas elmélkedés után arra jutott, hogy koncepciós per áldozatává vált, ugyanis Kaposváron már az első tárgyalási napon megsúgta neki az egyik börtönőr, hogy fekvő nyolcast, azaz életfogytiglanit fog kapni, és lőn...

P. Erika is sokáig a már ismert vallomását ismételte meg, új elemként azonban előkerült, hogy a sántosi erdőben őt is leütötték, elveszítette az eszméletét, s így nem volt hatása a történtekre. A rendőrségen is csak azért tett a jelenlegivel ellentétes vallomást, hogy védje magát és családját, ahogyan a későbbi, egymásnak ellentmondó megnyilvánulásai is ennek tudhatók be. Végül arra kérte az ítélőtáblát, segítsen neki bebizonyítani az ártatlanságát...

A grémium azonban néhány apró módosítástól eltekintve teljesen egyetértett a Kaposvári Törvényszék ítéletével – Bogdán esetében még egy 192 ezer forintos vagyonelkobzást is bejelentett: ennyit kapott a férfi P. Erikától a gyilkosságért...
Az indoklás – melyet az egykori nevelőanya magába roskadva, míg Bogdán feszülten hallgatott végig, Kertészen viszont látszott, fogalma sincs, éppen mit történik vele – szerint az átgondolatlanság, a kriminalisztikai szempontok mellőzése és a véletlen vezetett a gyerekgyilkosok lebukásához, hiszen rengeteg nyomot hagytak maguk után, s telefonbeszélgetéseik miatt mozgásuk utólag is folyamatosan nyomon követhető volt. A felmentésükre vonatkozó fellebbezéseket megalapozatlannak mondta ki az ítélőtábla tanácsa, mely nem a régi Btk. – az 1978-as IV. törvény – alapján hozta meg döntését – az új Büntetőtörvénykönyv elvben még szigorúbban szankcionálta volna a három vádlott tetteit. A bíróság megemlítette, hogy a tanács történetében még nem fordult elő ilyen, négyszeresen minősített emberöléses eset, melynél ráadásul a különös kegyetlenség extra mértékben volt jelen, s egy gyerekkel szemben...



– Örülök az ítéletnek – mondta az ítélethirdetés után Szita Bence édesanyja, miközben elvezették a három gyilkost –, remélem, ahová kerülnek, mindennap emlékeztetik őket, mit követtek el, s minden pillanatban megszenvedik tettüket...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!