rendőrkézen

2021.11.29. 10:02

Kirabolta lerészegedett barátját egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járásbíróság 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 35 éves férfit, aki közös italozás alatt elvette ismerőse pénztárcáját.

K. G.

Fotó: Shutterstock

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás és más bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A vádlott 2021 októberében az esti órákban Kaposvárra utazott, ahol összefutott egyik ismerősével, aki több italra is meghívta őt. A két férfi a kocsma zárása után egy közeli szórakozóhelyen folytatta az italozást, ahol a fogyasztást továbbra is a sértett fizette. Végül az ismerős annyira lerészegedett, hogy amikor kimentek az utcára, a vádlott könnyen ki tudta venni a pénztárcát a magatehetetlen férfi kabátjából. A tolvaj a pénztárcában talált több tízezer forint készpénzt magához vette, míg a sértett iratait, illetve bankkártyáját útközben eldobta. A kaposvári rendőrök azonban rövid időn belül egy kaposvári vendégházban elfogták a férfit, aki a szálláshely költségeit is a lopott pénzből fizette ki. A vádlott már készült a lebukásra, ezért az egyik barátját megkísérelte rábírni arra, hogy valótlanul állítsa azt, hogy a vádlott tőle kapott nagyobb összeget. A barát azonban nem volt hajlandó hazudni, ezért a vádlottnak hamis tanúzásra miatt is felelnie kellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!