Közélet

2007.01.10. 08:40

Elkezdődött az osztozkodás

Közzétették a minisztériumi ajánlást a regionális kórházátalakításhoz. Somogyban egy kórházat sem zárnak be, Nagyatádon és Marcaliban azonban jelentős leépítéssel kell számolni. Siófokon tíz ággyal több lesz, mint eddig volt.

Fábos Erika

A Dél- Dunántúlon négy védett kórház marad: a pécsi egyetemi klinikák, a kaposvári oktató, valamint a siófoki és a szekszárdi intézmények. Az hogy a többi kórházban milyen osztályok működhetnek és ott mennyi ágyon gyógyítanak majd tárgyalás kérdése. Ami biztos: a jelenlegi nyolcezerről, hétezerre kell csökkenteni az aktív ágyak számát a régióban. Aktív ágyból  tehát ezeregyszázzal kevesebb lesz a három megyében, krónikusból viszont hatszázzal több. Így több mint négyszáz ágyat végleg kivonnak a fekvő-betegellátásból.

A legtöbb ágyat Baranyában kell beáldozni: a jelenleginél csaknem negyven százalékkal kevesebb ágy marad. Somogyban és Baranyában pedig tíz százalékos leépítésre van szükség. Ez a marcali és a nagyatádi kórházat érinti leginkább: Marcaliban a meglévő ágyak harmadát, Nagyatádon a negyven százalékát.

A megegyezésre, vagyis az ágyak elosztására a régión belül húsz nap áll rendelkezésre. Ha mégsem jön létre konszenzus, a tárca mondja majd ki a végső szót.
A Regionális Egészségügyi Tanács – a minisztériumi ajánlás ismeretében – kedden ült össze először és január 25-én szavaznak majd a végleges álláspontról, addig még egyszer egyeztetnek majd a kórházak vezetői és fenntartói.

Kapcsolódó anyag:
Heves vihart kavart Molnár listája

Ezek is érdekelhetik