2009.03.25. 16:47
A biztos és a somogyi cellainformációk
– A személyes szabadság korlátozása nem jelentheti, hogy a fogvatartottakat megfosszák más alapvető szabadságjogok, így emberi méltóságuk, az élethez és az emberséges bánásmódhoz való jogaik érvényesülésétől – mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A biztos egyúttal érdeklődésünkre elmondta: a bv-gépjárművel történt balesete ügyében nem tud beszámolni fejleményről. Szabó Máté hivatalában elkezdték feldolgozni azokat a panaszokat is, amelyeket a kaposvári polgármesteri hivatalban felállított panaszládába dobtak az állampolgárok az elmúlt néhány hétben. – A panaszok száma országosan növekszik, csak az év eleje óta – 2008 hasonló időszakához képest – 60 százalékkal több a beadvány. Somogy kifejezetten a keveset „panaszkodó” megyék közé tartozik, de azért itt is érvényes az országos tendencia.
Tavaly az első három hónapban 15 somogyi panaszos 25 sérelmét írta meg, az idén januártól eddig a megyéből 26 ügyben 30 panasz jutott el az állampolgári jogok biztosának hivatalába. Ebben a számban azonban még nincsenek benne a panaszládákban elhelyezett beadványok.