Közélet

2009.03.14. 11:20

Az orvhalászok miatt kevés a fogas a Balatonban

A Balaton élővilágának fenntartása emberi beavatkozás nélkül nem lehetséges – hangzott el Tihanyban azon a konferencián, amelyen a természetes vízi haltelepítések elméletéről és gyakorlatáról tárgyaltak a szakemberek.

Kolumbán Tünde

Több előadó is kitért arra, hogy a horgászok pontycentrikusak, és mivel a halfaj a természetes ívóhelyek megszűnése miatt aligha tud szaporodni a tóban, ezért csak nevelőtavakban előállított pontyok telepítésével elégíthetők ki a horgászigények. A ponty iránti túlzott igényt azonban csak akkor lehet mérsékelni a tavon, ha a pecások más halfajok kifogásával tudják pótolni a zsákmányt, például ha több süllőt telepítenek a Balatonba. Ezzel kapcsolatban a konferencia résztvevői megjegyezték: nem azért nem fognak elég fogast a horgászok, mert nincs belőle elég a tóban, hanem azért, mert az orvhalászok túl sokat visznek el.

[caption id="" align="aligncenter" width="340"] Megkezdődtek a haltelepítések a Balatonnál
[/caption]

Kiss György Károly, a Balatoni Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a telepítés kevés, szükség van a ponty védelmére is. A február végén megkezdett és március végéig tartó tavaszi haltelepítések ideje alatt ezért is kell horgásztilalmat elrendelni. A cégvezető szerint a tilalmak betartását konzekvensebben kellene végezni, és a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a horgásznaplók vezetésére, illetve leadására is. A jelenlegi helyzet ugyanis azt mutatja, hogy a naplókba a megfogott halmenynyiségnek csak körülbelül a fele kerül be.



A statisztikákon javítana a Bakony-Balaton Horgász Szövetség elnöke is, aki szerint rendet kellene végre tenniük a szakembereknek a Balatonon, és oda kellene figyelniük arra, hogy ki mennyit halat vesz ki a tóból. Táncsics Aladár szerint egyébként nincs elég hal a Balatonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!