Közélet

2009.10.16. 20:45

Köztünk élnek és vezetnek minket

A mi somogyi szívünk a magyar U20-as válogatottal van, a mi primáink bronzmeccset játszanak – kezdte köszöntőjét Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke a Somogyi Prima Díj átadóján.

Tímár András

A kaposvári Dorottya Szálló tükörtermében péntek este a somogyi közélet vezető személyiségei foglaltak helyet. Az elnök nem fukarkodott a jelöltek dicséretével. Úgy vélte, azért lehettek a díjátadó ünnepségen, mert alázatosságuknál és önzetlenségüknél fogva kinőttek a környezetükből. A díj igazi értékét az adja, hogy nem kötődik a politikához, csupán az értékek teremtéséhez.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt mondta: reméli, hogy egyszer majd nem férnek el a díjazottak és a felajánlók a teremben.  

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Príma prima-díjas somogyiak
[/caption]

A hamis értékekkel teli világban mindenhol az önzés és az anyagi értékek hajszolása vesz minket közre, vélekedett Daxner Gábor, amikor a Prima díj kapcsán arról szólt, hogy a jelöltek közöttünk élnek és egyszerűen végzik a munkájukat. Ők azok, akik vezetnek minket, tanácsot adnak, elmagyaráznak, táncolnak, játszanak, akikhez fordulhatunk.

Elsőként Andrásofszky Barnát, a mosdósi Tüdő- és Szívkórház nyugalmazott igazgatóját szólították. A nyolcvan éves főorvos az elismerés átvételekor arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha ő lenne az egészségügyi miniszter, azt válaszolta: összehívná pártállástól függetlenül a legjobb szakembereket, hogy adjanak tanácsot az egészségügy rendbetételére.
Másodikként Boross Lászlóné Pálmajor  polgármestere vehette át a megtisztelő díjat, aki több mint ötven évvel ezelőtt állt a település iskolájának katedráján. Élete meghatározó élményeként  Somogy első roma-templomának átadását említette.
Az esten harmadikként Varga László, a kaposvári Szent Imre templom plébánosa kapta meg a Somogyi Prima díjat. Azt mondta: a plébános most a híd szerepét tölti be, ami jó, csak néha tankok mennek át rajta, azonban a hit mindig megerősíti őt.



A közönségszavazás nyertese szintén orvos lett: Ifj. Herr Gyula, nagyatádi belgyógyász főorvos, az Extrem Man Hosszú Távú Triatlon Verseny főrendezője. Szintén az egészségügy rossz helyzetére hívta fel az egybegyűltek figyelmét, de arról is szólt, hogy a sport megtanította arra, hogy sohasem szabad feladni a küzdelmet, mert mindig van remény a sikerre.

Mire a három díjazott után a közönségszavazás nyertese is átvette az elismerését, Szijártó István irodalomtörténész, az est díszvendége, már azzal köszöntött mindenkit, hogy harmadik lett a magyar válogatott. A sportsikereken túl arra emlékeztetett: a reformkort idéző gesztus a Prima díj átadása.

Ezek is érdekelhetik