Közélet

2009.10.26. 19:00

Zűrzavar a közlekedésben, ebéd előtt megbénul a vasút

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak kedden délelőtt a vasutasok. Újra komoly zavar várható a forgalomban. Az utasokat egy dolog vigasztalja: az autóbuszok időben elindulnak.

Harsányi Miklós

Menetrendszerűen sztrájkolnak a vasutasok: kedden délelőtt tíz órától délig nem dolgoznak. Úgy tudjuk, a hétfői egyeztetésen nem jött létre az elégséges szolgáltatásról szóló megállapodás. Mercz Attila, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kaposvári alapszervezetének ügyvivője a Sonline.hu kérdésére azt mondta: a mellékvonalak tervezett bezárása ellen tiltakozik az öt reprezentatív érdekvédelmi szervezet.

– Somogyban a múlt hetinél alighanem erőteljesebb fellépésre lehet számítani – tudtuk meg az ügyvivőtől. Akkor a VDSZSZ egyedül sztrájkolt. Kaposváron és környékén egy hete csupán nyolcan szüntették be a munkát, Mercz szerint kedden délelőtt a megyében akár 100-150 vasutas is sztrájkba léphet. Utalt rá: két órás figyelmeztető akcióról van szó, a következő leállást a tárgyalások kimenetelétől teszik függővé. A kaposvári ügyvivő szerint a héten már nem valószínűsíthető újabb vasúti tiltakozás.



A Somogy Intrercity kedden hajnalban még elindul. A délelőtti sztrájk után a kora délutáni órákban azonban előre borítékolható a bizonytalan közlekedés. A nagy zűrzavarban egyedül az utasok elhelyezése tűnik biztosnak. A várótermek és a szerelvények fűtését a vasúttársaság biztosítja.

Az autóbuszok zavartalanul közlekednek, nem lesz semmilyen sztrájk. Erről Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári elnöke számolt be szerkesztőségünknek.
Budapesten hétfőn folytattak egyeztetést a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójával, s összességében megnyugtatóan zárult a tárgyalás.
Dobi kiemelte: kudarc esetén tíz napon belül ők is megszervezték volna a munkabeszüntetést. 
– Egyetértek a követelesékkel – reagált a vasutas sztrájkra a KKSZ helyi vezetője. – Egy szakszervezetnél természetes, hogy kiáll a munkahelyek megtartása mellett. A vonalbezárások miatt jelentős számú munkahely veszélybe kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!