Közélet

2009.11.05. 08:41

Az érdem a megmentőké, de a vasút Nagyatádé

Lehet, hogy sikerrel lobbizott Kolber István a Nagyatád-Somogyszob vasútvonalért, de ezt sem ő, sem más nem közölte Nagyatád polgármesterével.

Nagy László

Ormai István hétfői cikkünk kapcsán, Kolber István nyilatkozata miatt tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni. – Kolber István nyilatkozatából úgy tűnt, hogy fölöslegesen mozdult meg a vasútvonalért több száz ember, mert annak sorsa már neki köszönhetően nem volt veszélyben – mondta Nagyatád polgármestere. – A valóság ezzel szemben az, hogy sem ő, sem más nem közölte velem sem ekkor, sem máskor, hogy a probléma meg van már oldva, „sikeres volt a lobbi”.

Elmondta: a vasút melletti tüntetésre szóló felhívást október 14-én, szerdán reggel adta ki. Addig várt, hogy valahonnét választ kapjon a leveleire, arra, hogy megmarad-e a vasúti személyszállítás? – A „válasz” október 13-án kedden, sötétedés után érkezett – mondta –, s Feigli Ferenc és Rákóczy Attila hozták. Ők tartottak sajtótájékoztatót a témában a nagyatádi vasútállomáson „a sötétség leple alatt” úgy, hogy a nagyatádi polgármestert semmiről nem informálták. Sem az érdemi, valós helyzetről, sem sajtótájékoztatójukról.

Szerda reggel a Somogyi Hírlapból értesültem, hogy tájékoztatót tartottak, ahol azt jelentették be, hogy a helyzet megoldását Ötvöskónyiban találták meg, de persze azért is mindent megtesznek, hogy az ötvöskónyi állomás fejlesztéséig fennmaradjon a jelenlegi helyzet. Ekkor már csak két nap volt hátra a tüntetésig, de azt még mindig nem mondta senki, hogy megmarad a személyszállítás. Mivel Kolber István azt állítja, hogy egy héttel a tüntetés előtt a város polgármesterét, képviselőit tájékoztatta sikeres lobbijukról, ő és képviselő társai ezek szerint tudták, hogy ez így van. Miért nem jelentették be ezen a sajtótájékoztatón?



Az pedig végképp érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy a tüntetés előtt egy órával, október 15-én, csütörtökön tartott, egyedül a vasútügyet tárgyaló képviselő-testületi ülésünkön Rákóczy Attila országgyűlési képviselő, nagyatádi alpolgármester egy szót sem szólt arról, hogy megmarad a vasúti közlekedés. Ő és az ott lévő MSZP-s testületi tagok valamennyien támogatták, megszavazták a személyszállítás tervezett szüneteltetése ellen, megmaradása érdekében beterjesztett határozati javaslatot.
– Köszönet azoknak, akik segítették a vasút megmentését; az érdem legyen az övék, csak a vasút legyen a miénk – mondta Nagyatád polgármestere. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!