Közélet

2010.12.24. 15:08

Panasz és fájdalom Özvegy Fenyőné levelében

Kivágtak négy irdatlan magas fenyőt Kaposszentbenedeken, aminek nemcsak a neve szép.

Balassa Tamás

Egyesek szerint azért kerültek vágásérettsorba, mert a kommunisták ültették őket, hogy eltakarják velük a templomot. Mások szerint a háborús frontról hozott fenyőmagból sarjadtak ki, nőttek nyolcvan évig és kicsit tovább. De az is lehet, hogy egyszerűen csak öregek voltak már, fákkal is megesik ez. Ez így még Vágó István néhai műsorába is kevés lett volna, nincs hozzá negyedik verzió.

Ha a közönséget kérdeznénk, tuti kiszavaznák a kommunistákat. Nekem a frontról hozott mag nagyon tetszik, hiszen akkor a fák élő emlékművek voltak. Aztán még az is lehet, hogy mégis az öregedésben van az igazság. Erre az álláspontra helyezkedett a hírek szerint az egyházközség is, főként amikor a testületi tagság megijedt, hogy esetleg tényleg a privát vagyonával felel, ha El Nino, a Kisfiú rádönti a fakolosszusokat az Isten házára. Akkor aztán tényleg lett volna nemulass, hát vágtak.

Első levelét özvegy Fenyőné még ősszel írta. Három rajzszög tartotta a petörkei út melletti pihenőn. Aki arra járt, olvashatta, amíg a szelek el nem vitték. Emberek!, szólított özvegy Fenyőné első levele, fenyőfa vagyok, a szentbenedeki katolikus templom mögött állok, több mint nyolcan éve. Egyedül, maradtam, mert hat társamat kivágtátok. Értetlenségről is szomorúságról is beszélt, amit az ott lakók arcára látott kiülni.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Fenyőné második szentbenedeki levele.
[/caption]

Elsétáltunk a tér felé. Birkákat, lovakat és baromfikat szoktunk nézegetni arrafelé, a patak mögött laknak közvetlenül. A vendéglővel egybeépült valahai fiókkönyvtár épülete után magasodik a katolikus templom. Előtte a semmi. A teljes fátlanság. Eltűntek az ég felé sokáig igen nagy sikerrel törekvő robosztus fenyők, talán isonzói fajták. Megváltozott minden. A világ zajától távol eső, különös hangulatú kis terecske előtt sártenger állt, a mély gyökerekkel sokáig birkózó markolók és a díszburkolat előkészületeinek nyoma. És hát láttuk a templomot, ahol némely vasárnapokon olyan nagy forgalom szokott lenni. A templom előtte egy volt a fákkal, velük együtt látszott, mintha nem is a takarásukban lett volna, hanem velük, bennük. Mintha egyek lettek volna, a templom és a fák, mindketten közel az éghez.

Fát kivágni, hát az nagy bátorság, gyerekem, csavargatta ősz szakállát egy öreg a buszmegállóban, és valamit még motyogva felszállt a dadai-zsippói kitérőkkel tarkított helyközire. A fának a Zselicben valóban becsülete van. Mint mindennek, aminek sokat köszönhet az ember. Földeknek, gyógyfüveknek, madaraknak, táncoknak. A takarónak a kaszán.
A közeli, egészen természetközeli Szennán, ahol szintén környezettudatos népek élnek, nagy vihara támadt a jövőféltésnek erdész, biológus, néprajzos, építész és még ki tudja ki között, amikor egy amúgy magántulajdonú erdősávot, számos a környéken cseperedő legény kalandjainak színhelyét az elöregedés miatt fejszevégre tervezte kapni a szakértő, fákkal élő, fákat értő tulajdonos.



Ezt a fát, közülük hatot személyesített meg Özvegy Fenyőné, a megmaradt tűlevelűpéldány. Akit ha kommunisták ültettek a templom mögé, akkor hibáztak, ha a frontról hazatérők, akkor jól cselekedtek. Özvegy Fenyőnét sokan hívták telefonon, és együttérzésükről biztosították. Felhívtam én is. Áradt belőle panasz, a fájdalom nem kevésbé, de leginkább a tehetetlenség, hogy nem kapott észbe időben, és nem tudott előre beszélni a fák kivágásáról. Hogy tudtak volna legalább az öregek, akiknek az első világégésben odalett szeretteik emlékét tépték ki a földből gyökerestül, legalább szemöldököt ráncolni. Mert fontos egy negyvenvalahány milliós községfejlesztő pályázat, de nem árt ezt a község, a közösség egyetértésére törekedve kivitelezni. Hogy az 1820-as években épült református műemléktemplomról és az iskolaépületről ne is beszéljünk, mert a felekezetek és fejlesztéseik közötti prioritást már tényleg nem volnánk hivatva ily távolról, távolról sem firtatni.

Özvegy Fenyőné a második levelét fogalmazta meg a napokban. Annyian nyilvánították ki részvétüket, hogy ezt nem hagyhatta szó nélkül. A csendes köszönet szaván szólal meg, karácsonyra talán kikerül ez is, rajzszöggel, egy esztergált, csiszolt, magtalan fára.

Ezek is érdekelhetik