Generációk találkozása Barcson

Iskolánk, a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium örömmel fogadta megkeresésüket a Soma és csapata nevű akcióval – írta Varga Otília, a barcsi BNI Széchényi Ferenc Gimnázium diákönkormányzatának vezető pedagógusa. Diákjaik örömmel áldozzák fel szabadidejük egy részét, hiszen az önkéntes munka során tapasztalatokat gyűjthetnek, megismerhetik mások munkáját, s megtanulhatnak gondoskodni olyan embereken, akik segítségre szorulnak. A sok pozitív visszajelzés miatt ezt tanulóik szívesen folytatják a jövőben is.

Az Idősek Otthonában az önkéntesek olyan idős emberekkel találkozhattak, akiknek nincs családjuk vagy akiktől távol laknak a szeretteik. A diákok kezdetben féltek a feladattól, hiszen két generáció találkozott egymással. Az első találkozón azonban minden kétsége elszállt Svégel Barbara és Bíró Klaudia 9. c osztályos tanulóknak.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Régi emlékeket hallgathattak a diákok
[/caption]

– Idén úgy döntöttem, kipróbálom milyen az önkéntes munka, ezért jelentkeztem az Idősek Otthonába – írta szerkesztőségünknek Bíró Klaudia. – Az egyik barátnőmmel osztottak be egy kedves, idős hölgyhöz. Sokat mesélt, hogy mióta lakik ott, milyen foglalkozásaik vagy programjaik vannak. Minden alkalommal nagyon várta már, hogy menjünk és meséljünk neki a mai fiatalokról, az iskoláról vagy arról, amivel a szabadidőnket töltjük. Különösen tetszett neki, amikor hazajöttünk Belgiumból (cserediák-kapcsolat) és az ott eltöltött egy hétről meséltünk neki. Nagyon jókat beszélgettünk. Szerintem mindannyiunk számára kellemesen teltek a közös órák. Mi is érdeklődve hallgattuk a családjáról, régi munkájáról, valamin utazásairól szóló történeteket. Örülök, hogy az Idősek Otthonát választottam és ha jövőben lesz még lehetőségem ugyan ide szeretnék menni.

– Egyik nap az iskolában szóba került az önkéntes munka. Úgy gondoltam jelentkezek – idézte föl Svégel Barbara. – Rengeteg tapasztalatot és élményt szerezhetek vele, s nem utolsó sorban hasznos is lehet a későbbiek folyamán. Néhány barátnőmmel úgy gondoltuk, hogy az Idősek Otthonában fogunk segíteni. Párba álltunk és mindegyikünket elkísértek egy-egy kedves, idős emberhez. Eleinte döcögősen indult a beszélgetés, de aztán a néni is megnyílt és úgy beszélgettünk, mintha régi ismerősök lennénk. Egyre jobban megszoktuk egymást. Sokat mesélt családjáról, az unokáiról, s régi munkájáról, amit annyira szeretett csinálni. Örömmel töltött el minket, hogy ilyen hamar összeszoktunk, hogy megbízott bennünk és nyíltan beszélt életéről és érzéseiről. Újabb és újabb dolgokat tudtunk meg egymásról, még azt is megígérte, hogy süt nekünk valami finomat. Úgy gondolom hasznosan töltöttük el az időt, örülök, hogy megismertem ezt a kedves hölgyet.



A barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Központ gyermekotthona fogyatékossággal született gyerekekkel foglalkozik. Nagy Klaudia 10. a osztályos tanuló a délutáni foglalkozások alkalmával segített a pedagógusoknak a gyerekekkel való foglalkozásokban, játszásban.

– Hogy miért szerettem a Szivárvány Gyermekotthonba járni? Miért azt választottam? Kisebb korom óta mindig is óvónő akartam lenni. Amikor megkérdezték, hogy melyik osztályba szeretnénk menni, én az óvodát választottam. Nem bántam meg. Így legalább betekinthettem a szakmába egy kicsit – mesélte Nagy Klaudia.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Közös játék a gyermekotthonban
[/caption]

– Mindenkinek egyből az járt a fejében, hogy ők betegek. Nekem nem. Ők ugyanolyan gyerekek, mint mi, csak több odafigyelést és szeretetet igényelnek. Gyakran körbementem az egész suliban is. Öröm volt, ahogy a kisebbektől a nagyobbakig odajöttek, megöleltek, bemutatkoztak. Nagyon aranyosak! Néha még a könnyem is kicsordult, mikor megláttam a tizenhét éves tolószékes kislányt és más testi és lelki fogyatékos kisgyerekeket. Azonban jó volt nézni a kitartó pedagógusokat, ahogy segítettek nekik. Első nap, mikor odamentünk az intézménybe, ,,Fogi-Faktor"-t rendeztek a gyerekeknek. Megmutathatták, hogy mit tudnak. Az ovisok lettek az elsők! Én legtöbbször, mikor ott voltam, sétáltam velük, uzsonnáztatásban segítettem, illetve énekeltünk. Egyszer még egy Zene terápiára is bekukkanthattam! Nagyon tetszett! Rájöttem, hogy nem szimplán óvónő szeretnék lenni, hanem gyógypedagógus! Az önkéntes munkát ugyanitt, jövőre is fogom folytatni.