Közélet

2012.09.23. 07:10

Egy röghöz kötött ceruzaipari kisvállalkozó

Valaha megbecsült tagjai voltak a sajtó nagy családjának, mára szinte kiveszőben lévő fajként tekintenek a karikaturistákra. A megyében például már csak néhányan tartják a frontot.

Vas András

– Mióta görbe a tükre?
– Mindig firkálgattam – feleli Őszi Zoltán. – Én voltam a Zolika, aranyos, elálló fülű, göndör hajú kisgyerek, aki egészen jól rajzolt.

– Sokakra emlékeznek így a szüleik, aztán...
– Földvári Györgynek köszönhetem, hogy ma is ezzel foglalkozom. Éppen jöttem ki az érettségiről, amikor szólt, lenne egy kis pályázat amatőröknek. Hatvannégy rajz lett belőle, szöveggel.

– Szemigszőr kapitány kalandjai.
– Elég jó pénzt kaptam érte: úgy a harmincszorosát, mint amit képesítés nélküli tanárként kerestem nem sokkal később Somogyszilben.

– Mit tanított?

Napközis voltam. De nem sokáig, hamarosan elvittek katonának. Eredendően kommendáns kiképzést kaptam, de valójában írnokként dolgoztam, azaz velem nehéz lenne megvédeni a hazát...

– Leszerelés után már nem került szóba a tanítás?
– Gondolkodtam a földrajz–rajz szakon, előbbiből a legjobb pontszámom volt, de a rajzon kivágtak.

– Hoppá!
– A hagyományos rajzban valóban gyenge voltam. Vagyok. Élethűen nem tudok semmit visszaadni, s ezért nagyon tisztelem, akiknek ez megy. Húztam már jónéhány kilométernyi vonalat, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan lehet egy fenyőfát úgy lerajzolni... Csak szórakoztatni akarok.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bár vidéken karikaturistaként szinte lehetetlen érvényesülni, mégsem költözött a fővárosba
[/caption]

– Manapság a karikatúra inkább a nagy igazságokat mondja ki, s akik megértik, amellett, hogy értékelik, inkább idegeskednek a mondanivaló miatt.
– Amit az újságokban látni, nem feltétlenül karikatúra, inkább közéleti rajz. Bár nagyon finom az átmenet. Én is az utóbbit művelem inkább.

– Nem volt még baja belőle?
– Akadt rajzom, amire azt mondták ismerősök, kollégák, inkább ne jelenjen meg...

– Öncenzúra?
– Nevezzük inkább józan észnek... De ez kivételes eset volt, a legtöbbször megosztom, amit gondolok.



– Nem elhanyagolható: a saját neve alatt...
– Ez egy ilyen műfaj. Az újságírók közül is akad, aki meg meri írni a véleményét. S ők a hitelesek.

– Az eddigiekből elég egyértelmű lesz a válasza, de: létezik kormánypárti karikatúra?
– Valaki azt mondta: nincs kormánypárti humor... Egy ismert karikaturista ezt azzal egészítette ki, hogy a magyar jobboldalnak nincs humora.

– Ha ezt összerakom... Nem csodálom, ha ezek után a mesék világába menekül.
– Szó sincs menekülésről! Egyszerűen a karikatúrát most elég nehéz elhelyezni a sajtóban. Így aztán megosztom a világhálón – remélem, akad, akiknek sikerül örömet okoznom... A meseillusztráció más. Nem szégyellem, egyfelől pénzkereset, de az is igaz, gyerekként ez volt az első felület, amit megszerettem. Aztán jöttek a képregények.

– Nagy gyűjtőnek számított?
– Vidékiként nem nagyon fértem hozzájuk. Persze olvastam Kockást, Alfát, Mozaikot, főleg utóbbi tetszett az elején, mert gyerekeknek szólt. Még manapság is, amikor leveszem a polcról, megtalálom benne a kedvenc részeimet.

– És a Jugóban kiadott Asterixek? Vagy Talpraesett Tom?
– Somogyszilben laktam... Azaz csak  az Alfából ismertem őket. Ám amikor a rendszerváltás után itthon is megjelentek, megvettem őket.

– A kedvence?
– A rajzoló szemével nézek mindent: van, amit könnyű, mást nehéz. Nekem az utóbbiak közé tartoznak a hercegnők, szép lányok, a gyönyörű-harmonikus dolgok. Talán, mert a karikatúrából jövök. Szeretek viszont küllemükben mókás vagy gonosz dolgokat rajzolni. Művészből viszont akad kedvencem: Dargay Attila, akivel nagyon szerettem volna egyszer találkozni, de sajnos meghalt. És Rusz Lívia.

– Mea culpa...

– Ő rajzolta a Csipike, az óriás törpét. Azok a lakásbelsők, lépcsők! És a ruharedői utánozhatatlanok. Én maximum egyszer tudok szépet, azt is csak statikusan. De megmozdítani...

– A számítógép sem segít?
– Csak színezésre használom. A rajz nekem mindig papírt és ceruzát jelentett.

– Meddig lesz szükség ilyen „kövületre”?
– Amíg lesz mesekönyv. Illetve kiadók, akik látnak fantáziát a könyvekben. Persze, lehet, a zenészek is ezt hitték a lemezbevételekről nem is oly régen...Aztán jött az internet és a letöltések.  De remélem, a szülőknek mindig lesz pénzük és igényük a könyvre, és persze arra, hogy odakucorodjanak a gyerek ágya szélére, s meséljenek. S ehhez a meseképek is kellenek.

– Az író mellett mennyire szorul háttérbe az illusztrátor?
– Az olvasóktól kevés a visszajelzés. De előfordult, hogy egy kisfiú a Dörmögő Dömötör szerkesztőségébe küldött névnapi lapot az Ukk-Mukk-Fukk rajzolójának. Vagy olvassák a blogom, s elmesélik az ismerőseimnek, bíztatnak, nem ritkán bátorítanak.

– Ha azt nézem, hogy negyed százada megjelent az első önálló könyve...
– Tíz keménytáblás könyvet illusztráltam. Lehetne több, persze. De vidékről ez is nagy szó.

– Ez is olyan vízfejű, mint annyi minden idehaza?
– Nagyváros kell, ahol kiadó van. Az internet nem helyettesíti a pofaviziteket. Itt egy srác a múzeumban, eszméletlen keze van: Ha Német- vagy Franciaországban születik, ma luxusautóval járna.

– Csak ő?
– Vélhetően én is többre vittem volna, mondjuk Párizsban, a képregény hazájában. Ott még az én közepes tehetségemmel is meg lehet élni.

– Ennyire fontos az anyagi rész?
– Nagyon szeretnék csak ebből megélni. És jobbakat is rajzolnék, ha nem munka utánra, vagy két meló közé kellene hagynom. Jó dolog a határidő, de akkor jönnek a legjobb rajzok, ha nincs időkorlát. De idehaza erre minimális a sansz. Akik megpróbálják, azok is bedolgoznak reklámokba és ide-oda. Vagy éheznek...

– Igazi művészek...
– Nem vagyok művész! Ceruzaipari kisvállalkozónak tartom magam, aki, ha jön egy megrendelés, megcsinálja úgy, hogy mind több embernek tetsszen és minél jobban fogyjon. És cseppet sem mellékesen: családom van. Kell egy biztosnak tűnő anyagi háttér.

– A múzeumpedagógiában használ rajzokat?
– Csak a képességem, hogy plasztikusan tudom ábrázolni a helyzetet a gyerekeknek. Legyen ez régészet, restaurálás vagy természettudomány.

– Melyiket kedveli leginkább?
– Gyerekként régész szerettem volna lenni...

– Ennek ellenére közgazdasági iskolában érettségizett.
– Hamar kiderült, semmi közöm hozzá. Akkor már amatőr filmeket csináltam, s vonzott is az a világ, csak el kellett volna menni Pécsre vagy Kecskemétre. Persze inkább független filmes lettem volna.

– Azt mondják, az a tehetségtelenek próbálkozása.
– Butaság. Ahhoz kell a legnagyobb kreativitás. Persze ez fiatalokra igaz, harminc felett már lehet, találó a mondás. De mindegy, a lényeg, mozdulnom kellett volna. Leginkább Pestre.

– Mégis maradt Ráksiban.
– Röghöz kötött vagyok... Őstermelő, ahogy egy kollégám szokta mondani röhögve...

– És egyke. Mármint rajzolóként.
– Szívesen lennék hétszázötvenharmadik, csak megélnék belőle. Igaz, megmutatni itt is meg tudom magam.

– Fontos?
– Exhibicionista vagyok, persze. Éppúgy, mint, mondjuk, egy újságíró... Ki szeret a fióknak rajzolni? Az ugyanolyan hülyeség, mint versenyautót építeni, melyet nem hozok ki a garázsból. De legalább olyan fontos a nyugalom is, a biztonság a munkában.

– Ha az utóbbit nézem, az elmúlt öt évért nem irigylem...
Meg is van a véleményem az egészről. És ezt le is rajzoltam-rajzolom...

Őszi Zoltán

Szeretnék mindig olyan világot rajzolni, ahol, ha odakerülnék, jól érezném magam, s nem rohannék el sikoltozva – vallja, s talán ezért sem szakadt el soha nemhogy Somogytól, de szűkebb pátriájától, Igal környékétől se, noha tudja, a fővárosban tudna igazán érvényesülni.

A somogyszili fiú a kaposvári közgazdasági középiskola után fordult komolyan a rajzolás felé, előtte az amatőrfilmezésben élte ki magát. A kaposvári Somogy Amatőrfilm- és Videostúdió tagjaként több hazai és nemzetközi fesztiválon kapott díjat S/8-as animációs filmjeiért. A rajzhoz – melyben a siójuti Nemes Zoltánt tekinti bizonyos szempontból mesterének –

Földvári György terelte vissza, az íróval közös Szemigszőr kapitány kalandjai könyve óriási sikert aratott, még Németországban is kiadták. A rendszerváltás után az újrainduló Ludas Matyinak lett munkatársa, s a mai napig dolgozik a Dörmögő Dömötörnek és a Szivárványnak, emellett több mesekönyv illusztrátora volt az elmúlt két évtizedben. Önálló kötete a Dörmögőben havi folytatásban, majd később külön kötetben megjelenő Ukk Mukk és Fukk, a három okostóni című mesekönyv, illetve a Télapó 12 hónapja című kötet, s megjelent több kifestője is.

Mindezt munka mellett, ugyanis a rajzolásból, karikatúrákból vidéken szinte képtelenség megélni. A katonaság után huszonkét évesen, 1989-ben került a szépemlékű megyei művelődési központhoz képesítés nélküli művelődésszervezőnek, azóta már lediplomázott, s ma is az öt éve a megyei múzeumhoz került intézményben dolgozik.

A családdal Ráksiban lakik, s mindennap dolgozik a kertben: a gyerekek születésénél elhatározta, megpróbál egészséges ételeket adni nekik. Ennek az elhatározásnak köszönhető a kecskeméti konzervgyár bébiételeinek feliratozása is: levélben kérdezte meg, tartalmaznak-e tartósítószert, s válaszként előbb egy levél érkezett, majd két-három hónap múlva megjelent az üvegcséken a tartósítószer-mentességet hirdető felirat...

A somogyszili fiú a kaposvári közgazdasági középiskola után fordult komolyan a rajzolás felé, előtte az amatőrfilmezésben élte ki magát. A kaposvári Somogy Amatőrfilm- és Videostúdió tagjaként több hazai és nemzetközi fesztiválon kapott díjat S/8-as animációs filmjeiért. A rajzhoz – melyben a siójuti Nemes Zoltánt tekinti bizonyos szempontból mesterének –

Földvári György terelte vissza, az íróval közös Szemigszőr kapitány kalandjai könyve óriási sikert aratott, még Németországban is kiadták. A rendszerváltás után az újrainduló Ludas Matyinak lett munkatársa, s a mai napig dolgozik a Dörmögő Dömötörnek és a Szivárványnak, emellett több mesekönyv illusztrátora volt az elmúlt két évtizedben. Önálló kötete a Dörmögőben havi folytatásban, majd később külön kötetben megjelenő Ukk Mukk és Fukk, a három okostóni című mesekönyv, illetve a Télapó 12 hónapja című kötet, s megjelent több kifestője is.

Mindezt munka mellett, ugyanis a rajzolásból, karikatúrákból vidéken szinte képtelenség megélni. A katonaság után huszonkét évesen, 1989-ben került a szépemlékű megyei művelődési központhoz képesítés nélküli művelődésszervezőnek, azóta már lediplomázott, s ma is az öt éve a megyei múzeumhoz került intézményben dolgozik.

A családdal Ráksiban lakik, s mindennap dolgozik a kertben: a gyerekek születésénél elhatározta, megpróbál egészséges ételeket adni nekik. Ennek az elhatározásnak köszönhető a kecskeméti konzervgyár bébiételeinek feliratozása is: levélben kérdezte meg, tartalmaznak-e tartósítószert, s válaszként előbb egy levél érkezett, majd két-három hónap múlva megjelent az üvegcséken a tartósítószer-mentességet hirdető felirat... Őszi Zoltán Bár vidéken karikaturistaként szinte lehetetlen érvényesülni, mégsem költözött a fővárosba -->

Címkék#Ráksi

Ezek is érdekelhetik