Közélet

2013.02.15. 11:00

Megalázó, dühítő: a polgármesterek arcára fagyott a mosoly

Lefagyasztotta a mosolyt a szociális tűzifaprogram több polgármester arcáról. A rászorulókat támogató és a Belügyminisztérium által koordinált juttatásról mindannyian elismerően nyilatkoztak, de a nemrég kiutalt mennyiségről már nem.

Balassa Tamás

Nyitrai István bőszénfai településvezető először nevetségesnek nevezte, hogy a község mindössze két, azaz kettő köbméteres jogosultságról kapott értesítést. Aztán talált közelítőbb jelzőt is: megalázó, dühítő. A polgármester nem kért a programból. Mint mondta, nem akart a falubeliek elé állni azzal, hogy az önkormányzat egyvalakinek ad, a többieknek nem. Bőszénfa az idén először tudott volna részt venni a programban, mert tavaly nem volt pénz önerőre, vagyis a szállításra és az áfára, és nagyon sajnálja, hogy kimarad belőle, mert száz köbméternek is lett volna helye.

Zsalakó Ernő batéi polgármester a program tavalyi ötös osztályzatát rontotta elégtelenre: ha már a mennyiség sem elégséges. Hét köbméter jutott a falunak, százat igényeltek. Hét családnak osztották el, és a saját közmunkában gyűjtött ágfalerakatukból adnak a rászorulóknak. A sovány ez évi kiutalás azért is furcsa, mert a belügyi tárca pontosan értette a célt: emberéletek megmentése a téli fagyok idején. A 3,5-szeres igény azonban jócskán megfaragta a kiutalt mennyiségeket.

A rezsicsökkentés felfűtött hangulatában lehetett először hallani az amúgy eddig csendesen, de eredményesen működő szociális tűzifaprogramról. Felmerült ugyanis, hogy miért csak a vezetékes földgáz és a távhő, valamint a villamos energia ára csökken tíz százalékkal, amikor a legtöbben – és a legszegényebbek – fával, szénnel, vegyes tüzeléssel fűtenek. E kérdést a minap Az este műsorvezetője Rogán Antalnak tette föl. A Fidesz-MPSZ frakcióvezetője azt válaszolta: a szociális faprogram az elmúlt két esztendőben működött, a szocialista kormányzatoknál nem. Ők dolgozták ki ezt az önkormányzatoknál, és a Belügyminisztérium több milliárd forintot költ arra, hogy szociális faprogrammal valóban támogassák a kistelepüléseken élő legszegényebbeket.

Tállai András, a tárca önkormányzati államtitkára 2011 karácsonya előtt jelentett be, hogy 858,1 millió forint kerül 456 település számlájára szociális célú tűzifa vásárlására. Azok az önkormányzatok részesülhetnek belőle, melyek előzetesen jelezték igényüket. A támogatást az állami erdőgazdaságok által biztosított tűzifa vásárlására fordíthatják a kedvezményezettek, akik szociális rászorultság alapján támogathatják a lakosságot. A tárca november végén közölte, hogy folytatja a programot, és az idei télen is támogatást nyújt tűzifa vásárlásához, egymilliárd forint értékben a legrászorultabb településeken élőknek. Ez az összeg 63 ezer erdei köbméter (1,7-szerese a köbméternek) tűzifa megvásárlását teszi lehetővé. A programban összesen 1625 önkormányzat vesz részt. A szociálisan rászorulók köréről a helyi önkormányzat dönt. „Célunk, hogy ezzel is hozzájáruljunk emberéletek megmentéséhez a téli fagyok idején”, írta a tárca sajtóosztálya.

A fenti összeg mintegy 16 ezer forintos köbméterárat jelent, ami – bár a fa fajtája és a minősége is fontos tényező – a piaci árnak felel meg. A Sefag kérdésünket elhárítva annyit közölt, a szociális tűzifa a szociális ellátórendszerek kérdése, és állami és civil szolgálatokat érdemes kérdezni a témában. A szakminisztérium időt kért a kérdés megválaszolásához: mennyi jutott tavaly, és mennyi az idén a somogyi önkormányzatoknak.



Móring József Attila, Somogyvár polgármestere elmondta, 46 köbmétert kaptak az idén. Az önkormányzat szalagfűrészén, az önkormányzat munkásai felfűrészelték, és egy-egy köbmétert juttattak a rászoruló családoknak. A parlamenti képviselő megvilágította, miután sokkal több település jelentkezett a programra, az adható mennyiség érthetően csökkent. De még ez is több mint a 2010 előtti időszakban.

Taszár a múlt évi 120 köbméterrel bizakodva várta az idei döntést. Kicsit csalatkozott, amikor hírét vette a 36 köbméteres jogosultságnak. Pataki Sándor polgármester elmondta: legalább száz köbméterre lett volna szükségük az igények kielégítésére.

Nyitrai István bőszénfai polgármester szerint a 175 háztartásuk 60 százaléka minimálbér-színvonalon él, így a két köbméteres, igényfelmérésüket egyébként nem ismerő döntést megalázónak tartja. Kuglinként kellett volna igazságosan elosztanunk? – tárta szét a kezét Nyitrai. Zsalakó Ernő polgármester Batéban csak annak örül, hogy a tavaly közmunkában gyűjtött aprófa huszonegynéhány köbmétere rendelkezésükre állt e szezonban. Az égető szükségben ez járul hozzá az emberéletek megmentéséhez a téli fagyok idején.

Ezek is érdekelhetik