Közélet

2014.02.21. 16:02

Az Orbán-levél után: lemondott a támogatásról a zsidó hitközség

Miután Orbán Viktor miniszterelnök érdemben nem válaszolt a Magyarországi Zsidó Hitközségek kifogásaira, érvényben marad a Mazsihisz bojkott, ami azt is jelenti, a kaposvári hitközség annak ellenére lemond az idei holokauszt-emlékévvel kapcsolatos programjára elnyert állami pályázati támogatásról, hogy nem tudják, honnan lesz pénz a júniusi megemlékezésre.

Vas András

„...mint Önök is tudják, február 15-én a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak. Az a veszély fenyeget, hogy a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját. Ezért azt javasolom, hogy a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) múlt hétfői levelére válaszolva. Az ominózus írásban a Mazsihisz vezetői a kormányfő állásfoglalására voltak kíváncsiak három, a hazai zsidóság számára fontos kérdésben, melyekkel kapcsolatban a szervezet közgyűlése úgy határozott, bojkottálják a holokauszt-emlékév állami-kormányzati programjait, ha három témában nem változik meg a kormány álláspontja: azt szeretnék, hogy a józsefvárosi Sorsok Házában történelmileg hiteles koncepció valósuljon meg, a budapesti Szabadság téren ne állítsák fel a német megszállás emlékművét, és váltsák le a Veritas Történetkutató Intézet éléről Szakály Sándor igazgatót, aki az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást és tömegmészárlást idegenrendészeti eljárásnak nevezte.

A Mazsihisz a múlt hét végére várta a kormányfői választ, ám Orbán Viktor csak csütörtökön írta meg levelét, melyben azonban kizárólag a Szabadság térre tervezett emlékműről értekezett – korábban a kormány már úgy döntött, március 19. helyett május 31-ig kell megépülnie a szobornak.
– A halasztás igazából semmit sem jelent – mondta Róna László, a kaposvári zsidó hitközség vezetője, a Mazsihisz elnökségi tagja –, hiszen a kormányhatározat szerint társadalompolitikai szempontból továbbra is fontos cél az emlékmű felállítása az eredeti helyszínen. A másik két kifogásunkra semmilyen választ nem kaptunk, s a miniszterelnöki válasz kapcsán azért az is megjegyezném, hogy a zsidóság számára a húsvét nem ünnep...

A Mazsihisz vezetői is hasonlóan gondolkodnak a válaszlevélről, s mivel abban semmi olyan nem szerepel, mely miatt meg kellene változtatni a bojkottról szóló döntést, nem is tervezik rendkívüli közgyűlés összehívását.
– Mindezekre tekintettel a kaposvári hitközség is úgy döntött – folytatta Róna László –, csatlakozva a bojkotthoz, sok hazai is határon túli zsidó szervezethez és közösséghez hasonlóan immár hivatalosan is visszautasítja a Civil Alap pályázatán elnyert összeget, melyből megemlékezést szerveztünk volna kaposvári mártírjaink tiszteletére.



A hitközség másfélmillió forintot nyert az izraelita temetőben a holokauszt-emlékmű rendbehozatalára, és 900 ezer forintot kapott a június végi, kaposvári megemlékezés megszervezésére. Róna László remélte, utóbbi nem marad el, s bízott benne, magánszemélyek, cégek és szervezetek hozzájárulásával sikerül összeszedniük a szükséges összeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!