Közélet

2014.02.16. 14:05

Irigylésre méltó kor, melyben dicsőség volt verekedni

A gyerekek megismerkedhettek a különféle népek harcmodorával, kipróbálhatták az ősmagyarok íjait, nyilat, és persze a védőfelszereléseiket.

Vas András

– Apa, ez marha nehéz – döbbent meg a kilencévesforma lurkó, amikor Lukics József, a Fehér Holló hagyományőrző műhely vezetője, illetve egészen pontosan segítője rásegített a kisfiúra egy 11. századi láncinget. A gyerek eleinte mozdulni sem tudott a súlyos viseletben, a láthatóan kényelmetlenül érezte magát, ám csakhamar megértette, miért volt szüksége a korabeli lovagoknak és katonáknak ilyesfajta védelemre, hiszen amikor egy késsel, majd egy karddal csaptak – persze kellő óvatossággal – felé, a fegyverek elcsúsztak a láncszemeken.

A kaposvári Rippl-Rónai múzeum hétvégi, hivatalosan Kardok, pajzsok, buzogányok című programját kifejezetten élvezték a tíz év körüli fiúk, hiszen a középkori hagyományőrző foglalkozás keretében Lukics József végigkalauzolta őket a kora középkor történelmén és fegyverein a viszonylag egyszerű kelta kardoktól a kezdetleges szakállas puskákig, vagyis a 15. századig, amikor a lőfegyverek elterjedése miatt már nem feltétlenül az győzött egy összecsapásban, aki ügyesebb, erősebb vagy ravaszabb volt, hanem sok esetben, aki pontosabban célzott, vagy éppen nem mondott csütörtököt a fegyvere...

A gyerekek megismerkedhettek a különféle népek harcmodorával, kipróbálhatták az ősmagyarok íjait, nyilat, és persze a védőfelszereléseiket, melyekkel megpróbálták megóvni magukat a sok esetben komolyabban felfegyverzett ellentől. S miután a foglalkozás utolsó részében minden egyes darabot, mely szóba került korábban, felpróbálhattak, hamar megértették, hogy nem lehetett akárki lovag a középkorban, hiszen a súlyos viseletek miatt tökéletes fizikai állapotban kellett lennie a harcosoknak.



– Ebben lehetetlen mozogni – állapította meg a kilencévesforma fiúcska apja, akin látszott, csemetéjével ellentétben egyáltalán nem kívánkozott vissza a lovagkorba. Hiszen a fegyverek, sisakok és vértek viselőinek nem csak harcolni kellett a súlyos felszerelésben, de adott esetben hosszú órákon keresztül várni a csatára. Nem véletlen, hogy a feltárt sírok csontmaradványai alapján jól kimutatható, milyen ízületi problémákat, maradandó tartáskárosodást, csontkopásokat okoztak a kor hadikellékei – persze ez már egy másik előadás témája lenne. A gyerekeket nem is érdekelték az ilyesfajta mellékzöngék, számukra sokkal fontosabb volt, hogy egy olyan korba képzelhették magukat, ahol nemhogy nem szidtak meg senkit érte, de kifejezetten dicsőség volt verekedni...

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik