Közélet

2014.02.16. 17:05

Negyvenhét projektjavaslat dél-somogyi fejlesztésekre

Mintegy másfélmilliárd forintos dedikált keret jut a barcsi térségnek a Somogy megyei területfejlesztési tervezésben.

Jeki Gabriella

A minapi workshopon kiderült: eddig 47 darab projektjavaslat érkezett a megyei önkormányzathoz a térségből, melyekben nagy hangsúlyt kap a vonzó térségfejlesztés, a társadalmi befogadás erősítése és a közösségi projektek is.
Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: már kilenc megyei workshopon vannak túl, ahol 812 beérkezett somogyi projektötletről beszélgettek, melyeknek egynegyede turisztikai témájú. Hozzátette: a 2014-2020-ig tartó ciklusban kismértékben emelkedik a Magyarországnak szánt forrás, melynek 60 százaléka a gazdaságfejlesztésre fókuszál.

Máthé Péter, a tervdokumentációk tervezési feladataival megbízott Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezető tervező menedzsere hangsúlyozta: a koncepció átfogó céljai között szerepel a rendszeres munkajövedelmet szerzők arányának növelése, de a speciális célok közé bekerült a horvát határ menti térség fejlesztése is.



A barcsi térségben a javaslatok alapján nyolc projektcsomagot állítottak össze a szakemberek. Ezek közt találjuk például a Dráva folyó komplex fejlesztését, turisztikai szálláshelyek kialakítását, a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtését, kulturális- civil és idegenforgalmi negyed kialakítását Barcson, képzések támogatását, a Babócsai Gyógyfürdőben a termálvíz hasznosítását és a településen egy árvízvédelmi védőfal kiépítését, művelődési házak eszközbeszerzését Bélaváron, Darányban és Kutason, vidéki örökségű épületek felújítását, a helyi termék előállítás támogatását és a vállalkozások ösztönzését is.

A koncepció végleges változatának elfogadása február végére várható.

Ezek is érdekelhetik