Közélet

2014.04.14. 07:12

Az MSZP-s fivérek, a jobbikos tanár, és a fideszes gitáros

Testvérpár a szocialisták színeiben, akiket édesanyjuk félt rájuk váró méltánytalanságoktól, a jobbikos tanár, aki a katedrát teszi félre a radikális elvekért, s a fideszes útügyi biztos, aki informatikusként lesz újonc a parlamentben. Képviselők Somogyból.

Márkus K., Fónai I.

Nem új országgyűlési képviselők, hogy mégis helyük van egy olyan választási összeállításban, ahol többek közt az először a Parlamentbe jutott képviselőket mutatjuk be, annak oka, hogy bár második ciklusukat kezdik az országházban, ám egy családból indulva. A 39 éves Harangozó Gábor és a 35 éves Harangozó Tamás az MSZP soraiban foglal majd ismét helyet a Parlamentben.

A két fiú édesanyját Ráczné dr. Rózsa Katalin agrármérnök-tanárt kerestük meg azzal, mikor kezdődött? – Egészen kisiskolás korukban jellemző volt már rájuk a szociális érzékenység, a politika iránti érdeklődés és a rendkívül erős igazságérzet – mondta. – Később aztán mindketten nagyon aktív közösségi életet éltek, érdekelte őket a közélet, a másik ember sorsa. Mégis egy kettősség van bennem a politikai pályájukat tekintve: természetesen elfogadva a döntésüket büszke vagyok rájuk, ugyanakkor persze féltem is őket. Ha sikerük van, az nagyon jó érzés, ám, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy méltatlanul bántják őket, azt nagyon nehéz megélni. S mivel tudom és látom, hogy mindketten hisznek abban, amit csinálnak, szorítok nekik, hogy sikerüljön minden úgy nekik e tekintetben is, ahogyan eltervezték.


Ander Balázs

Huszonhárom Jobbikos képviselő ül a 2014-es választások után a parlamentben. Az országos lista huszadik helyén szereplő, barcsi Ander Balázs is közöttük van, így a somogyi kettes számú egyéni választókörzetért két országgyűlési képviselő dolgozik a jövőben.
- Furcsa ez a helyzet, ebben még nem volt részem – mondja az új feladatról Ander Balázs. - Óriási a felelősség és óriási a feladat is, mert tudjuk, hogy nyilván ezzel a választással még nem ért véget semmi, a dolgok csak most kezdődnek.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ander Balázs
[/caption]

Hozzáteszi: a Dél-Dunántúlnak, Somogy megyének, vagy ha egy kisebb régiót nézzük, Dél-Somogynak komoly szüksége van arra, hogy megfelelő programot kapjon, amivel ki tud lábalni abból a társadalmi, gazdasági katasztrófahelyzetből, amibe az elmúlt huszonnégy év során, akaratán kívül belesodorták.
Első teendőm lesz megismerkedni a parlamenti szokásokkal, az országgyűlés működésével, szokásos menetrendjével, majd ennek a rutinját kell mihamarabb felvenni – mutat rá a feladatokra Ander Balázs. – Tudom, hogy ez is egy betanulási folyamat része, mint annak idején, 2010 őszén a megyei közgyűléssel való megismerkedés volt.

Ander Balázs jelenleg a Barcsi Ipari és Szakképző Iskola tanára, a törvényi szabályozás szerint azonban ez a tanári karriere - legalábbis erre a négy éves ciklusra – végetér. Reméli, hogy nem örökre, csak amíg a parlamentben lesz. Úgy érzi, hiányolni fogják és viszont, és ezzel a kijelentéssel nem követ el túlzott álszerénységet. Hasonló a helyzet a családjával is, bár azt mondja, még kicsik a gyerekek, ennek a súlyát, terhét nem fogják fel, párja viszont mindenben támogatja.
- A kampányt mondhatni a Jobbik megnyerte – húzza alá. - Volt itt, különösen a végén egyfajta sárdobálás, amibe a Jobbik nem volt hajlandó részt venni, beszállni, mert végig azt hangoztattuk és arra szerettük volna rávenni a többi résztvevőt is, hogy programalapú kampányban programok vitatkozzanak egymással.
Azt látja, a helyi kampány jól sikerült, főleg a 2010-es eredményekkel összehasonlítva.
- Azt mondhatjuk, hogy várakozáson felül teljesített a Jobbik – hangsúlyozza Ander Balázs – Ahogy annak idején többször is nyilatkoztam, valóban sikerült meglepetést okoznunk itt Dél-Somogyban, magunk mögé utasítottuk a baloldalt.
Arra a kérdésre, hogy ez a huszonhárom hely a parlamentben, mire lesz elég, annyit mond: a Fidesz kétharmadának birtokában ez súlyos kérdéseket vet fel.
- Mindenesetre azt fogjuk tennii, amit eddig is, példának okáért kiállunk a magyar emberek, a nemzet érdekéért, ezt fogjuk hangoztatni, ahogy erőnkből telik – emeli ki az új országgyűlési képviselő. - Konstruktív ellenzékiségben gondolkodunk, ami azt jelenti, hogy ami ennek az országnak jó, és a mi programunkkal kompatibilis, azt támogatni fogjuk, de azok a dolgok, amik ezzel összeegyeztethetetlenek azt elvetjük, és nemet mondunk rá. Ha kell, akkor az eddigieknél radikálisabb formában is.

Megyei közgyűlési alelnökként „hangolt” a parlamentre a szólógitáros

Tizenegy éve, 2003-ban bizonyos Witzmann Mihály nyert különdíjat a balatonboglári tehetségkutató rockfesztiválon, mint a helyi BTK zenekar szólógitárosa. Ugorjunk tíz évet, egy tavalyi Balaton-parti rendezvényen súgta oda egy polgármester: – Te, ez a Misi nagyon megtanult beszélni.
Meg. De azért az még meglepetést keltett, amikor a Fidesz egyik „bölényét”, Gruber Attilát váltva választókerületi elnök, majd ebből következően országgyűlési képviselőjelölt lett, idén április 6-án aztán már senki sem rökönyödött meg a végeredményen: utcahosszal nyert a siófoki 4-es választókerületben. Nem, hiszen ha nyugdíjasok farsangoltak, ott volt, a jubiláló kézilabdázó hölgynek is ő adta át a virágcsokrot, sőt, az év első újszülöttje édesanyjának is ő gratulált elsőként.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Witzmann MIhály
[/caption]

Witzmann Mihály 37 éves, Balatonlellén él. Siófokon született, fonyódi érettségit követő mérnök-informatikus diplomája birtokában több éven át volt ügyvezetője egy siófoki informatikai vállalkozásnak, de volt rendszergazda is a balatonboglári Mathiász János Szakközépiskolában. A kezdeti kétkedő hangok („Képviselőjelölt a siófoki választókerületen kívülről? Egyáltalán, egy lellei Siófokon?”) később elhalkultak. A parlamentben ugyan újonc lesz, de a politikában nem az: a balatonlellei képviselő-testületben szerzett nyolcévi rutint, ahová 2010-ben is bejutott (indult a polgármester-választáson is, ám akkor, ott, a saját városában még alulmaradt, 59-41 arányban Kenéz Istvánnal szemben), de gyorsan át is adta mandátumát, amikor alelnökké választotta a megyei közgyűlés. Adódhatna is akár ebből a kérdés: ott már rutint szerzett „elnöke”, Gelencsér Attila mellé ül majd a 199 férőhelyes parlamenti patkóban?

Mezőgazdaság, feldolgozóipar, turizmus – sorolta a Balatontól majdnem Kaposvárig nyúló választókerületének kiemelt fontosságú területeit megválasztása után. S bár nagy kérdés, hogy „szólózhat-e” majd a szólógitáros, egy kérdéssé gyúrt, útügyi biztoshoz illő útravalót azért megkockáztatnánk, még ha „súrolva” érinti is a választókerületet: ez lesz-e végre az a négy év, amikor összeér a 67-es elkerülő út?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!