Közélet

2014.07.09. 08:09

Nevelőszülő-képzés: az iskolapadba is beülnek a gyerekekért

A mezőcsokonyai Árbogástné Oroszi Aranka már október óta jár arra az 500 órás, OKJ-s képzésre, amelyet valamennyi nevelőszülőnek el kell végeznie akkor is, ha már évek óta nevel állami gondozott gyermeket, és sikerrel letette a korábban kötelező 60 órás tanfolyamot. Aranka azt mondja, nem volt könnyű beülni az iskolapadba a gyermekek mellett, s anyagilag is megterhelő a tanulás, de ha előírták és kötelező, akkor a gyerekekért persze megcsinálja. Annál is inkább, mert tanulnak sok hasznos dolgot. Meg persze olyat is, amire valószínűleg nem lesz szüksége a gyerekek ellátásához.

Márkus Kata

Összesen ötmilliárd forintból újul meg a szociális képzések rendszere. Ennek keretében számos területhez kapcsolódóan hétféle továbbképzést szerveznek, ám az új rendszer legfontosabb eleme, hogy a nevelőszülőknek kötelezően részt kell venniük egy 500 órás OKJ-s tanfolyamon. Azoknak is, akiknél már évek óta van nevelésben gyerek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a nevelőszülői képzés átalakítására azért volt szükség, mert magát a nevelőszülői rendszert is átalakították: egyre több állami gondozásba került gyerek fog intézmények helyett nevelőszülőkhöz kerülni, és ezzel együtt megnő a nevelőszülőkön a felelősség is. A szaktárca szerint legkésőbb 2017-ig kell elvégezni a tanfolyamot. Az Index információi szerint a megreformált nevelőszülő-képzésben eddig 1800-an – 1600 gyakorló és 200 új nevelőszülő – kezdték el a tanfolyamot, és többen már le is tették az OKJ-s vizsgát.



Ez utóbbi Árbogástné Oroszi Arankának még vissza van, de már tíz hónapja jár a képzésre. – Tanulunk nagyon sok hasznos és jó dolgot is, meg szerintem jó néhány olyat is, amire nem gondolom, hogy szükségem lesz a gyerekek nevelésekor. Például angolul is kell tanulni, meg orvosi szakvélemények rövidítései is szerepelnek a tananyagban, ezekre szerintem nem nagyon lesz szükségem. Viszont nagyon hasznosnak tartom a munkavédelmet, hogy miként lehet megelőzni a baleseteket, vagy például a növényismeretet, aminek a keretében megtanuljuk, mely növényeknek lehetnek esetleg káros hatásai. Amúgy pedig azt gondolom, hogy amikor hozzánk kerül egy gyerek, akkor kifejezetten rá szabottan kell a felmerülő problémákat megoldani, az ő igényeit kell megtanulni kielégíteni, s azt nem feltétlenül az iskolapadban sajátítja el az ember. Ami még nehézség számomra az az, hogy nem nagyon van idő a tanulásra, amúgy is rengeteg időt vesz el a családtól a tanfolyam. Minden héten szombaton megyünk, de van, amikor hetente többször is, hogy minél előbb a végére érjünk. Ezeken a napokon reggel 6 óra 40 perckor indul a buszom Kaposvárra, s öt óra körül érek haza. Ilyenkor általában igyekszem előre főzni, de van, amikor az is elfogy már, mire elmegyek. Még az a szerencse, hogy a férjem is nagyon szereti a gyerekeket, ilyenkor többnyire ő látja el őket. Úgy hogy október óta nagyon apásak lettek, van, hogy engem is apának szólítanak. Ezen kívül anyagilag is eléggé megterhelő a bejárás; egy-egy ilyen alkalom a buszjeggyel, az ennivalóval együtt olyan háromezer forint körül van. Ha esetleg a férjem se tudna vigyázni a gyerekekre ilyenkor, akkor bizony négy-ötezer forintért lehetne alkalmanként pár órára bébiszittert találni. Persze ha lenne, aki elvállalja, mert ha meghallják, hogy több gyerekről van szó több órán át, akkor sokszor visszamondják a munkát.

Mindezek ellenére Aranka azt mondja, eszébe se jutott volna, hogy ne végezze el a tanfolyamot. – Sőt éppen a gyerekek miatt indultunk be – mondta. – Mivel ők a mieink, s azt gondoljuk, ennek a tanfolyamnak köszönhetően még többet tudunk nekik segíteni a későbbiekben. Függetlenül attól, hogy egyelőre nem tudom, hogy fogok például szakdolgozatot írni, mert nekem nyolc általánosom van, s nem tudom, hogyan kell. Vagy egyelőre azt sem tudom, mikét fogok majd idegen emberek előtt vizsgázni. Főleg így, hogy a gyerekek ellátása minden időmet leköti, nem nagyon jut idő tanulásra. De megbeszéltük a többiekkel – 25-en vagyunk a csoportban –, akikkel nagyon összemelegedtünk az elmúlt hónapok alatt: együtt kezdtük el, s meg is fogjuk csinálni. Biztatjuk egymást, s azt mondjuk: már csak a gyerekek miatt is sikerülni fog.

Ezek is érdekelhetik