Közélet

2015.05.13. 07:34

Falugondnoki kisbusz-canossa: nem volt megfelelő típus a tenderen

Harmincötmilliárd forint forrásra pályázhatnak kistelepülési önkormányzatok falugondnoki buszra a 2007–13-as uniós ciklus még fel nem használt keretének terhére: járművenként maximum nyolcmillió forint támogatás nyerhető el.

Vas András

A hír hallatán sok somogyi önkormányzatnál örülhettek az illetékesek, hiszen utoljára 2009-ben adódott ilyen lehetőség, akkor ötvennégy megyebeli település 380 millió forintot nyert. Hamarost kiderült, hiába az irdatlan megpályázható összeg, komoly feladatot jelent kiválasztani a megfelelő járművet, a kiírás ugyanis meglepő kritériumokat tartalmazott: a maximum kilencszemélyes kisbusznak többek között függönylégzsákkal, minimum 136 lóerős motorral és LED-es nappali fénnyel kell rendelkeznie.
– Alapvető probléma, hogy az interneten azonnal megnéztük a szóba jöhető típusokat, csakhogy nem találtunk olyat, mely minden előírásnak megfelelt volna – mondta egy észak-somogyi település polgármestere. – Viszont a pályázati idő rövidsége miatt nem nagyon volt lehetőség keresgélésre.
Hasonlóképpen megdöbbentek a feltételeken Várdán is, ám mivel nagyon szeretnék lecserélni az immáron hat éves, s közel százezer kilométert futott kisbuszukat, ajánlatot kértek több forgalmazótól is – máskor ilyen pályázati lehetőségnél amúgy az autódílerek bombázták ajánlatokkal a településeket...

– Mit ne mondjak: nem kellett sok idő, hogy átnézzük a válaszokat – mondta Varga András, a település vezetője. – A cégek nagy része nem is válaszolt, ugyanis tudták, kisbuszaik nem felelnek meg a paramétereknek.
Melyek közül a legnagyobb értetlenséget az elengedhetetlennek meghatározott LED nappali fény váltotta ki, főként, hogy csak gyári beszerelést engedélyezett a kiírás, vagyis egy kiválasztott modellbe utólag nem lehetett hozzányúlni. Ahogyan a mozgáskorlátozott rámpa vagy a térd- és függönylégzsák létfontosságát is sokan megkérdőjelezték egy jórészt kistelepülésen és környékén futó járműbe.
– Az ebédkiszállításhoz, gyerekek szállításához, az idősek orvoshoz hordására használjuk leginkább a falugondnoki kisbuszt – magyarázta Varga András.

A pályázat furcsaságai nagy port kavartak az érintett önkormányzatoknál, s a feltételrendszert ellenzéki politikusok is bírálták, felvetve, hogy a kiírás szándékosan akar helyzetbe hozni egyes autógyártókat. A Miniszterelnökség ezek után többször is módosította a pályázatot, sőt a lezárását is kitolta. Indoklásuk szerint a megadott műszaki paraméterek alapján immáron több márka több típusa is elérhető lett, a biztonsági előírásokra pedig azért volt szükség, mert az érintettek érdekében csak műszakilag magas színvonalat képviselő járművek beszerzése támogatható: „nem a klasszikus városi közlekedésben teljesítenek majd szolgálatot a beszerezni kívánt mikrobuszok, terepjárók, hanem sok esetben kedvezőtlen látási viszonyok mellett, települések külterületén, nehéz terepi és időjárási körülmények között kell megbízható menetteljesítményt biztosítani a falu- és tanyagondnokok számára.”

– Ahogy változtak a feltételek, úgy kaptunk egyre több ajánlatot a forgalmazóktól – jegyezte meg Varga András. – Mivel eddig is Fordunk volt, így, miután már megfelelt a kritériumoknak, mellette döntöttünk.
Önrészként a településeknek a falugondnoki buszok áfáját kell előteremteniük, ám az a lapunk által megkérdezett somogyi települések közül senkinek sem okoz komolyabb problémát: jellemzően az eddigi, általában hat esztendős kisbusz eladásából fedezik a rájuk eső költségeket.
– Valamivel kevesebb mint kétszázezer kilométert futott a kocsink – mondta Jakab Csongor, Csököly polgármestere –, s bár még hivatalos döntés nem született róla, hogy eladjuk, ez lenne a legértelmesebb, hiszen nagyjából fedezné az önrészt. Ha mégsem ez lesz a sorsa, a költségvetésből fizetjük kii a ránk eső részt, még ha nem is lesz egyszerű, ám szükségünk van az új kisbuszra, s ki tudja, mikor lesz megint ilyen lehetőség. Amúgy mi márkát váltunk, ugyanis az Opeltől kaptuk a legjobb ajánlatot.
Alsóbogáton is változtatnak, még ha nem is saját jószántukból: a falu eddig Volkswagen kisbuszt használt, mostantól – már, ha sikeresen pályáznak – Fordot vezet a falugondnok.

– Elégedettek voltunk az eddigi autóval – jegyezte meg Süle Tibor, a település polgármestere –, csakhogy az első kiírásnak nem felelt meg. Később pedig hiába módosítgatták folyamatosan a feltételrendszert, s fért bele végül a VW is, már megegyeztünk egy másik márka forgalmazójával.
Úgy tűnik tehát, hogy az önkormányzatoknak sikerült forgalmazókat és megfelelő típusokat találniuk, most már csak azért kell izgulniuk, hogy a gyártók a kért járműveket időben le is szállítsák: az előző uniós ciklus pályázatainak ugyanis az ősz végére le kell zárulniuk, vagyis addigra mindent le kell papírozni, tehát a kisbuszoknak legkésőbb szeptemberre meg kell érkezniük.

Ezek is érdekelhetik