Közélet

2016.06.22. 17:43

Móka, a négylábú segítő tanár

Hogy mennyiben segítheti egy problémás gyerek tanulását, beilleszkedését Artúr nyuszi vagy Móka kutya, az konkrétan, számokban egyelőre még nem kifejezhető. Ám az már egyértelmű, hogy az állatasszisztált tevékenységeknek igenis helyük van az oktatásban is, mert az állat egyfajta szociális katalizátorként segíti a társas kapcsolatokat.

Márkus Kata

Állatasszisztált kiskonferencián összegezték a Kaposvári Egyetem Gyógypedagógiai Intézetének munkatársai valamint a programban részt vett hallgatók a közelmúltban befejeződött egyedülálló kutatóprogramjuk eredményeit. A szerdai állatasszisztált kiskonferencián egyelőre részeredményekről tudtak beszámolni, ám ahhoz határozottan közelebb kerültek, hogy kidolgozzák, szakmailag mikor indokolt együttműködni egy állattal, milyen tanulási, viselkedési problémákra lehet hatásos az állatasszisztált tevékenység.



– A kutatóprogramban hat csoportban 12 hallgató vett részt egy-egy állattal – mondta el érdeklődésünkre Takács István, a Kaposvári Egyetem Gyógypedagógiai Intézetének igazgatója. – Öt nyuszis és egy kutyás pár átlagosan három fős gyerekcsoportokkal foglalkozott hetente kétszer öt iskolában. – Az egyedüli kikötés az volt, hogy a gyermek problémás legyen, s annak kezelésére az intézmény is megoldást keressen. Ilyen például a teljesítmény-, vagy viselkedészavar, beilleszkedési problémák, vagy valamilyen fogyatékossággal élő gyerek. A kutatás egyik részeredménye, hogy azt már biztosan tudjuk, tiszta populációkra van szükség az eredményhez.

– Ugyanis a 21 gyerek, akikkel a hallgatóink foglalkoztak, életkor szerint és problémáik szerint is rendkívül változatosak voltak – tette hozzá Szalai Katalin, a kutatási program vezetője. – Tehát semmiben nem volt homogén egyetlen csoport se. Ezért azt nem tudjuk megtenni, hogy nagy általánosságokat vonunk le a kutatásból. Ám eddig az állatasszisztált tevékenységeknek nemigen volt kidolgozott protokolljuk. Ma viszont már sokkal közelebb vagyunk ahhoz, hogy kidolgozzuk, szakmailag mi indokolt egyes célok elérése érdekében, egy-egy fejlesztő foglalkozás elemzésekor majd le tudjuk szűrni, milyen problémára hatásos az állatasszisztált tevékenység, s milyenre nem. S ha majd a jövőben tiszta populációkkal dolgozunk, akkor a problémaspecifikus fejlesztést is meg lehet fogalmazni, ami mellé lehet rendelni az állatasszisztáltságot. A mostani konferencia arra pedig mindenképpen jó, hogy szélesebb körben megismerjék a projektet. Mert az ma egy alapvetés, hogy egyre több gyógypedagógusra van szükség. S annak a módszertani repertoárnak, amivel ők rendelkeznek, egyik nagy színfoltja lehet az állatasszisztált tevékenység.

S hogy a kutya mellett miért éppen a nyúl mellett döntött a Kaposvári Egyetem? Állatasszisztált programok működnek már az országban, ám nyúllal asszisztált pedagógiáról, illetve aktivitásról nem csak az országban, de világviszonylatban se hallottak még Takács István szerint, aki hátorozottan állítja, a nyuszi legalább olyan jó „terapeuta” mint a kutya, nem csoda hát, hogy az egyetem kezdeményezésére unikumként tekint a szakma. A kutatási program folytatását firtató kérdésünkre az igazgató azt mondta: a rendelkezésre álló eredmények birtokában annyit mindenképpen ki lehet jelenteni, hiba volna nem folytatni a Kaposvári Egyetemen ezt a kezdeményezést. A kancellár döntött arról, hogy 15 nyúl elhelyezését biztosítja, a nyáron kialakítják a helyüket, s szeptembertől már használhatók.


Nem elvesztegetett idő!

Az állat egyfajta szociális katalizátorként segíti a társas kapcsolatokat, csökkenti a magány érzését Takács István szerint. S mivel manapság az emberek nagyjából 30 százaléka bevallottan magányos, helyük van az állatasszisztált tevékenységeknek a világban és persze az oktatásban is. – Ahhoz, hogy a tanórán meg tudja valósítani mindazt a pedagógus, amit eltervez, egyre több segítségre van szüksége más tudományterületről is – mondta. – Ennek egy része lehet az állatasszisztált tevékenység. Ám szükség van arra, higgyék a pedagógusok, ha bevisznek egy állatot az osztályba, az nem elvesztegetett idő, ugyanis az állat segít befogadóbbá tenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!