Duplacsövű vadászpuskával védték meg a községet

– Négy generációs földműves családba születettem, a dédnagyapám 1858-tól 1950-ig élt, a halálakor én 20 éves voltam – mondta Peti Sándor. – A nagyapám kétszer is bíró volt a faluban. Tőlük és a falu öregjeitől tanultam meg mindazt, amit leírtam a krónikámban.
Peti Sándor is földműves volt, a saját gazdaságában dolgozott harminc évig, majd elment dolgozni a talajjavító vállalathoz, a nagyatádi egység irodavezetője lett. Azért kényszerült váltani, mert 59-ben megnősült, házat épített, ehhez kölcsönt vett fel.
– Öt hold földem volt, azt kiadták a téeszből, és magángazdálkodó lettem egyedül a faluban, de rögtön küldték is a papírt, ha a földet nem munkálom meg, szankciókat kapok – emlékezett vissza. – Ez 1960-ban volt. Nem álltam be a téeszbe, bár nagy nyomás volt rajtam. Nehezen tudtam a földet megmunkálni, csak Csokonyavisontán volt gazda, akinek lova volt a szántáshoz. A miénk a somogyi homokhát utolsó faluja, tőlünk nyugatra már a Dráva öntéses talaja van. A mi területünkön nehéz volt megélni, mégsem adtam fel. Egészen nyolcvan éves koromig műveltem a földet, azután kiadtam bérbe.

Fiatalkorában munkaszolgálatos katonának vonultatták be Peti Sándort, mert valaki feljelentette azért, mert elszavalta Remenyik Sándor „Eredj, ha tudsz” című versét. Akkortájt műsoros esteket tartottak a falu lakosságának, mert nem volt más szórakozási lehetőség. Nehéz idők jártak: egy parasztembert börtönbe vittek, mert tíz akácfa ágat vágott az erdőben, hogy dohánykampókat akaszthasson rájuk. Jelöletlen sírban nyugszik valahol, ő volt a Rákosi-rendszer egyetlen halálos áldozata a faluból.  
Lehetett volna több is, mert a csokonyavisontai vasútállomásról indították útnak a környékbeli kitelepítetteket a Hortobágyra. Nagy István, a Letenyéről jött párttitkár azonban a duplacsövű vadászpuskájával a kezében bekopogtatott az egyik lefüggönyözött Pobeda ablakán, és megkérdezte, hogy van-e valami probléma. Mert Rinyaújlak egy rendes, becsületes falu, innen nem kell elvinni senkit, tette hozzá. Így aztán nem is vittek el senkit, csak egy volt csendőrt, emlékezett a falukrónika írója. – Úgy éreztem, hogy az összetartó kis falu emlékét meg kell örökíteni az utókor számára, mert itt olyan szorgalmas, dolgos emberek éltek, akiktől a maiak példát vehetnének – mondta Peti Sándor, akit a rendszerváltás után polgármesternek választottak, és később sokat tett a falu fejlődéséért. – A könyvet nem akartam soha kiadni, de sokszorosítottuk. Az unokám segített a gépelésben, és 25 példányt kinyomtatott belőle egy falubelim Debrecenben.

Betyárvilág és akasztás

Peti Lajos gyermekkorában még 21 zsupos, talpas ház állt a faluban. Úgy készültek, hogy a kévékből cséphadarókkal kiverték a szemeket, majd a zsuppal befedték be a házak tetejét. Ám a rét kevés volt a környéken, ezért Peti Sándor dédapja a Széchenyi grófok lovait vitte el Bécsbe, hogy a legeltetéshez szükséges jogokat cserébe megszerezhesse. Tizenkét nap alatt tért haza erről az útról. Akkoriban még betyárvilág volt, Rinyaújlak közelében is. Akasztó tónak hívnak egy állóvizet, mert ott egy betyárt végeztek ki egykor. Viszonylag nagy földterülete volt a kicsiny falunak, mert a földet a lakosok felerészben művelték gróf Széchenyi Lajossal. Az uraság emberségesen viszonyult a helybeliekhez. Amikor eljött a vadászidény kezdete, ellovagolt hozzájuk, és megkérdezte az embereket, hogy abban az évben szükségük van-e a vadászati jogra? Ha igent mondtak neki, elfogadta.