Hercegnők és hercegek

2018.11.23. 14:00

Már nem csak egy búcsútánc a szalagavató

Felsorakoztak a habos-babos, abroncsos ruhák és elegáns öltönyök, megkezdődtek a szalagavatók. Hagyomány, hogy az osztályok külön-külön koreográfiával mutatkoznak be. Ahhoz, hogy minden meg legyen az elegáns viselethez, mélyen zsebbe kell nyúlnia a szülőknek.

Góz Lilla

Kaposváron a Móricz Zsigmond Szakgimnázium kezdte meg a sorozatot a múlt pénteken a szalagavatók között. Mindegyik végzős osztály tanulóira feltűzték a szalagot, majd pedig a táncok következtek.

A keringőket követően egy lazább koreográfiát láthattak a szülők, családtagok, ezúttal a fodros ruhákhoz tornacipő dukált.

– A ruhámat az egyik esküvői szalonban kölcsönöztem, a hajamat édesanyám, a sminkem egyik barátnőm készítette el – mesélte az egyik végzős lány. Hozzátette: társaival átlagosan a ballagási kosztümmel együtt a szalagavatós dresszért legalább 60-70 ezer forintot fizettek.

– A kisebb értékű ékszereket, főként Swarovskikat keresik – mondta el Rónai Csilla. A kaposvári Rónai Ötvösüzlet üzletvezetője hozzátette: a csillogós, egyszerűbb fehér színű bedugós fülbevaló a sláger, de a ruhához illő színek is népszerűek, mellé pedig nyakláncot is visznek. – Egy fülbevalós, nyakláncos szett 7–8 ezer forinttól kezdődik, de van akár hetvenezerért is. Leginkább az olcsóbb árkategóriás a keresett – jegyezte meg Rónai Csilla.

Bármennyire is szeretnék, a fiúk ruházata sem lehet slampos ezúttal, – A karcsúsított, két gombos fazont keresik a fiatalok, főként a sötétkék, sötétszürke és fekete színeket preferálják – mondta el lapunknak Péma Sándorné, a Merci Divat tulajdonosa. A végzősök színminta alapján választják ki, melyik anyagot szeretnék, a fazonokat az üzletben megpróbálhatják, majd rájuk igazítják a ruhákat. Az öltönyök mellé általában egyszínű világos inget keresnek, a nyakkendőknél pedig olyan színűt, ami a végzős lányok ruháival harmonizál. Átlagosan a szett 40 ezer forintba kerül a kaposvári üzletben.

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban pénteken este hatkor lesz a szalagavató ünnepség. Reőthy Ferenc igazgató elmondta: öt osztályból százötven gyerek vesz részt a szalagfeltűzésen. Az évfolyam kezdésként palotást, majd kétféle keringőt táncol az est folyamán.

– Szeptember óta tanulták a diákok a koreográfiát. Azért választottuk a novemberi időpontot a szalagavatónak, hogy több idejük legyen tanulni, készülni tavasszal már a vizsgákra, érettségire – mondta el Hunka Gáborné igazgatóhelyettes. Hozzátette: a rendezvényt fogadás zárja az osztálytermekben, ahol a diákoknak az osztályfőnökök sok sikert kívánnak a vizsgákhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában