interjú

2018.11.04. 09:00

Előadás után három gyerekéhez siet a Prima-díjas színész

Tavaly már jelölték a Somogy Megyei Prima Díjra. Az idén néhány nappal a születésnapja után ajándékként kapta meg az elismerést. Sarkadi Kiss János, a Csiky Gergely Színház művésze nem bánta meg, hogy egykor Kaposvárra szerződött.

Turbéki Bernadett

– A tavalyi jelölése után idén számított a díjra?

– Tavaly Turi Endre barátom kapta. A jelölést már önmagában is elismerésként éltem meg: tíz nagyszerű ember között lehettem. Idén nagyobb drukk volt bennem. Amikor megtudtam, hogy én kaptam, összenéztünk a feleségemmel. Mostanában érzelmi hullámvasúton ülünk: Barabás Edit korrepetitor kolléganőm épp a díjátadó előtt hunyt el. Tavaly még az ő zongorakíséretével énekeltem az akkori díjkiosztón. Lélekben neki szeretném ajánlani, mert ő is „Prima” volt.

– Mi hozta annak idején Kaposvárra? Nem vágyik a fővárosi színházakba?

– Vidéki srác vagyok. Egy vicces, nótáskedvű családba születtem, amelyben nincsenek művészek, ám hamar észrevették, hogy könnyen és szívesen tanulok verseket, prózát, és jól adom elő. Ezt erősítették bennem. Versmondó és Kazinczy- versenyekre jártam, majd abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalom–dráma tagozatára járhattam. Akkoriban még ez volt az egyetlen ilyen jellegű képzés az országban. Minden megyéből volt osztálytásam. A Ratkó-korszak eredményeként negyvenen jártunk egy osztályba, és évfolyamonként volt akár négy osztály... Elsőre nem sikerült bejutnom a Budapesti Színművészeti Főiskolára. Babarczy László, aki az intézmény rektora volt, lehívott egy évre Kaposvárra. A csoportos szereplőként eltöltött évem nagyon meghatározó volt. Harmadéves voltam a főiskolán, amikor 1996-ban a Körvadászat főszerepét játszhattam a Csikyben. Budapestet a négy év alatt nem sikerült megszeretnem, ráadásul vidéken több lehetősége van egy fiatal színésznek játszani. A fővárosban várni kellett volna a szerepekre, itt bedobtak a mélyvízbe.

– Hivatalosan 66 színdarabban szerepelt, de a közönség már nemcsak színpadon, hanem a tévében is láthatja.

– Két nívós produkcióban is szerepelek. A Tóth János tv-sorozatban a főhős főnökét alakítom. A mi kis falunk című sorozatban pedig egy helybéli teherautó-sofőrt játszom. Gyönyörű hely az Esztergom melletti Pilisszentlélek, ahol a felvétel zajlott. Forgatás kapcsán jó érzés, hogy gyakran találkozom azokkal a kollégákkal, akikkel együtt jártunk főiskolára. Nyaranta a forgatás mellett gyakran játszom szabadtéren: Kőszegen, Szentendrén.

– Már elkezdődött az idei évad, mégsem láttuk még színpadon...

– Pedig már én is beköltöztem az Agorába, és márciusig ki sem jövök... Egy kedves, zenés vígjátékot próbálunk éppen, Tanulmány a nőkről címmel. A 60’-as 70’-es évek zenéivel teletűzdelt bulvártörténet próbafolyamata kifejezetten üdítő nekem. Utána a Chicagóban láthat a közönség, és a Stuart Máriában játszom majd egy gonosz karaktert, aminek nagyon örülök, mert eddig leginkább pozitív szereplőkkel voltam elhalmozva. Egy gyerekdarabban, a Hókirálynőben is színre lépek, mégpedig én a leszek mesélő, aki több karaktert is alakít. Izgalmas lesz. Ez utóbbi előadást nagyon várom, mert bár sokat dolgozom, a három kisfiam még sosem látott szerepelni. Végre megnézhetnek. A gyerekelőadás egy nagy tükör is. Ha a közönség figyelmét nem köti le a produkció, akkor azt újra kell gondolni.

– A gyerekeinek is szokott mesélni?

– A feleségemmel vannak közös gyermekműsoraink. Ő lufit hajtogat, én közben mesélek. Sajnos egyre inkább az látszik, hogy a felgyorsult világunkban a mesék is felgyorsultak, és kitágult a gyerekek ingerküszöbe. Napjainkban egy Andersen, egy Oscar Wide mesével nem lehet a gyerekeket lekötni. Már a Micimackó is „lassú” történetnek számít. Nem tudom, visszafordítható-e ez a folyamat...

– A színészetről azt mondják, különösen nehéz összeegyeztetni a családot és a karriert.

– Már nem maradok bent „mulatni” előadás után. Valószínűleg ez a korral is jár... Sietek haza a családhoz. Fontosak a gyerekek. Reggel közösen étkezünk, megbeszéljük a napot. Én viszem iskolába, óvodába a két nagyobbat. Igyekszem egy csapatban játszani, együttműködni a feleségemmel.

– A házimunkából is kiveszi a részét?

– Nálunk elég furcsán működnek a dolgok. Zsófi, a feleségem sokat barkácsol, kézműveskedik, amibe igyekszik a gyerekeket is bevonni. Én szívesen elmosogatok. Főzni is szeretek. A főzést alkotásként élem meg, ami egyben kikapcsol, van már saját receptem is. Az viszont rettenetesen felbosszant, ha azt látom, nem ügyelnek környezetükre az emberek. Én akkor érzem jól magam, ha rend van körülöttem.

Lufikat hajtogat a három gyereknek

Sarkadi Kiss János, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze gyakran mesél gyerekeknek a színház falain kívül is. Felesége, Mészöly Zsófia, annak ellenére, hogy zenetanár, mégsem muzsikával színesíti a produkciót, hanem lufikat hajtogat. Míg más anyukák varrni, vagy horgolni tanulnak meg a gyesen töltött idő alatt, ő a lufihajtogatást sajátította el.

– Két éve Kőszegen, a nyári színházban láttam, hogy egy bohóc lufithajtogat. Én is próbálkoztam vele korábban, ám sosem sikerült. Amikor hazajöttünk, egy kézművesboltban vásároltam jó minőségű lufit, és nézegettem az interneten, hogyan készülnek a figurák – mesélte Mészöly Zsófia. Repertoárjában száz figura szerepel már. Nemcsak kutyát, kardot, vagy lovat tud varázsolni a lufikból, hanem mesehősöket is. Tigrist a Micimackóból, minyonokat, űrhajóst is könnyedén elkészít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában