Ország-világ

2021.11.07. 21:53

Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíjat és már 19 pont az előnye

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjat, így már 19 pont az előnye az összetett élén a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.

Red Bull's Dutch driver Max Verstappen gets out of his car after winning the Formula One Mexico Grand Prix at the Hermanos Rodriguez racetrack in Mexico City on November 7, 2021. (Photo by PEDRO PARDO / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Pedro Pardo

A 24 éves Verstappennek ez volt az idei kilencedik és pályafutása 19. futamgyőzelme, a mexikóvárosi pályán pedig harmadszor diadalmaskodott.

Verstappen mögött Hamilton végzett a második helyen, a dobogó alsó fokára pedig a másik Red Bullt vezető, hazai közönség előtt szereplő Sergio Pérez állhatott fel.

A rajt főszereplője Verstappen volt, aki a harmadik kockából jó ütemben startolva, kihasználva a pole pozícióból induló és így előtte haladó Valtteri Bottas Mercedese által keltett szélárnyékot, az első kanyarban elsőként fordult el, mert nagyon rövidet fékezett a mellette száguldó Hamiltonhoz és Bottashoz képest. Verstappen mögé Hamilton sorolt be másodikként, miközben Bottas megpördült, mert versenyautójának jobb hátsó kereke összeért Daniel Ricciardo McLarenjének első szárnyával. Közben a mezőny hátsó része feltorlódott az első kanyar után a forgalommal szemben álló Bottas miatt, többen ütköztek, ketten kiestek, így a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car az ötödik kör elején engedte útjára a mezőnyt, az élen Verstappen, a második helyen Hamilton, harmadikként pedig Pérez száguldott.

A 30. körre Verstappen csaknem 10 másodperces előnyt épített ki Hamiltonnal szemben, akit viszont Pérez szorongatott, a mexikói ugyanis 1,5-2 másodpercnél jobban nem maradt le a brit címvédőtől. A Mercedes a 30. kör elején kerékcserére a boxba hívta Hamiltont, erre reagálva a Red Bull elsőként Verstappen versenyautóján váltott abroncsokat, mégpedig a 33. körben. Az élre így Pérez került, aki viszont a 40. körben szintén a boxba hajtott új gumikért, és harmadikként tért vissza a pályára.

Húsz körrel a leintés előtt Verstappen, Hamilton, Pérez volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, de a Red Bull mexikói versenyzője gyorsabb volt a vb-címvédőnél, így üldözőbe vette a második helyért. A hajrában Pérez kétszer-háromszor próbálkozott Hamiltonnal, de valós támadást nem tudott indítani riválisa ellen, viszont így is ő lett az első mexikói Forma-1-es versenyző, aki dobogóra állt a hazai versenyén. Bottas a rajt utáni megpördülése után a mezőny végére csúszott, végül nem is tudott felzárkózni, ugyanakkor az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ami egy világbajnoki pontot ért a számára.

A vb jövő hétvégén, a Brazil Nagydíjjal folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!