Online közvetítés

2006.12.20. 17:17

Könnyed győzelem, alacsony színvonal

Utolsó bajnoki mékőzését játszotta ebben az évben a Kaposvári KK, hazai pályán a hódmezővásárhelyi csapatot fogadták. Online közvetítés a találkozóról.

SONLINE

0. perc: Az előzetes híreszetelések ellenére nem tették tiszteletüket Kaposváron a közismerten rövid hajú fiatalokból álló vásárhelyi szurkolótábor tagjai. Legalábbis eddig nem érkeztek meg a Városi Sportcsarnokba. Talán jobb is lett volna, ha a Berzsenyi utca környékén tartják az évad utolsó bajnoki meccsét, mert a bevásárlóközpontok környékén a parkolókban is telt ház van, a csarnok talán félig. 

1. perc: 1-0. Hendlein és Gémes ugrott a labdáért. Phillips-et faultolták, de csak a második büntető ment be.

2. perc: 5-2. Filipovics előbb támadásban szerzett lepattanóból, majd indulásból dobott pontot.

5. perc: 11-6. Filipovics négy támadólepattanónál és öt pontnál jár. A mérkőzés színvonaláról annyi mondható, hogy talán még a megyei bajnokság A-csoportjában is kifütyülnék a játékosokat a nézők.

6. perc: 17-6. A négy mérkőzésre nevezett kaposvári ifistából Kiss Kornél kapott lehetőséget Dzunics mestertől. A Vásárhely azonban így is szenved, pedig Filipovics nincs a pályán.

9. perc: 22-8. A kaposvári játékosok csak közelről találtak eddig a gyűrűbe. Öt hazai hármas-kísérlet közül egy sem ment be.

10. perc: 28-13. Az alföldiektől igazi csapatmunkát láthattunk eddig, a tizenhárom pontból kilencet Jarosevits szerzett. A kaposváriak is belekezdtek a triplák gyártásába, előbb Kiss, majd a dudaszónál Phillips is betalált.

12. perc: 30-16. Phillips zsákolt hatalmasat, mad a vásárhelyi Drahos egy olyan rigót dobott négy méterről, hogy azért a gimben leakasztják az emberről a szerelést.

14. perc: 33-21. Vojvoda első labdaérintéséből bevágott egy triplát. A túloldalon Gémes vette hátára a vásárhelyi csapatot, igaz komoly partnere akadt, hiszen Filipovics újra pályára lépett.

16. perc: 40-21. Gémest láthatóan megzavarta Filipovics beállása, mert dobott egy táblát gyűrű nélkül. A kaposvári játékos viszont már a nyolcadik támadólepattanóját is megszerezte a hét pontja mellé. 

17. perc: 42-23. Phillips kissé egyénileg értelmezi a játékot, mert először rádobja, majd bemutatja a figurát. Filipovics iszonyatosan betakarta Utasit a palánknál.

18. perc: 46-24. Hendlein is beerősített a vendégek szomorúságára, hármasból és a betörés utáni ziccerből is eredményes volt.

20. perc. 49-26.
Legjobb dobók: Phillips 16/3, Hendlein 13/3, Filipovics 9, Vojvoda 3/3, Kiss 3/3, Csirke 3/3, Dávis 2; illetve: Jarosevits 9, Böszörményi 9, Gémes 3, Freeman 2, Nyilas 2, Kukla 1.
Lepattanók: Filipovics 10 (7 támadó); illetve: Jarosevits és Freeman 4-4.

Szünetben:

Czuprák László cigarettával enyhített feszültségén, majd dühösen ment vissza a csarnokba. Játékosa a "mit csináljak" kérdéssel bombázták egyenként. Erre legutóbb így válaszolt: "Német juhászt, annak most ára van."


21. perc: 53-26. Filipovics elérte a dupla-duplát, az ő kosarával kezdődött a félidő.

23. perc: 53-29: Phillips karácsony közeledtével egy kocka-sarkos sapkával kedveskedett Drahosnak, de a vendégek egy triplával közelebb férkőztek a kaposváriakhoz.

26. perc: 62-36. Drahos két hármasával tartja magát a Hódmezővásárhely. A pályára lépett kaposváriakból utolsóként Szőke iratkozott fel a pontszerzők közé egy triplával.

28. perc: 64-43. Nagyon visszavett a tempóból a hazai csapat, míg a vendégek elsősorban a negyedben már tizenhárom pontnál járó Drahosnak köszönhetően ismét közelebb került a Kaposvárhoz.

30. perc: 72-47. A hazaiak közül először Phillips lépte át a húsz pontos határt, jelenleg 24-nél tart. A csarnokban egyetlen ideges ember található: Dzunics Braniszlav folyamatosan pöröl játékosaival.

32. perc: 72-56. Drahos két triplájával, amelyek közül az első bónuszos is volt, tizenhat pontra zárkózott fel a vásárhelyi csapat.

33. perc: 77-61. Miután tizennégyen belülre kerültek a vendégek, Dzunics időt kért és visszahozta a kezdő ötöst. Hendlein triplával, Filipovics egy duplával lohasztotta le a vásárhelyi fellángolást.

35. perc: 84-63. Hatásos volt Báne fejmosása, a kaposváriak összekapták magukat, újra húsz fölött a különbség, amit leginkább a legutóbbi percekben hibázni nem tudó Hendleinnek köszönhet a KKK.

37. perc: 86-66. Minkét csapat nagyon várja már a mérkőzés végét.

39. perc: 93-71. A hazaiaknál ismét a fiatalok kaptak lehetőséget. Hendlein remek dobóformában van, már 30 pontnál és öt triplánál tart. A vásárhelyi oldalon Drahos 24 pontos és mindet hármasból szerezte.

40. perc: 103-80. A vendégek faultokkal próbálták megakadályozni a 100-as küszöb átlépését, de Csirke büntetőivel ez nem sikerült. A rendkívül alacsony színvonalú mérkőzés utolsó kosarát Drahos szerezte zsákolással.

Kaposvári KK-Bodrogi Bau Vásárhelyi KS 103-80 (38-13, 21-13, 23-21, 31-33)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Kiss L., Téczely, Márton.
Kaposvári Kosárlabda Klub: Phillips (24/3), Szőke (7/3), Hendlein (30/15), Filipovics (15), Dávid G. (8). Csere: Kiss K. (8/3), Csirke (8/6), Vojvoda (3/3). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Fekete Ádám.
Bodrogi Bau Vásárhelyi KS: Drahos (26/18), Kováts R. (2), Nyilas (6), Gémes (9), Freeman (3). Csere: Jarosevits (14), Böszörményi (9/3), Kukla (1), Utasi (10/6), Vas (-). Vezetőedző: Czuprák László.

Jók: Phillips, Filipovics, Hendlein, ill. Drahos.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!