Haladék

2017.11.17. 17:36

A belga bíróság elhalasztotta a döntést a volt katalán vezetők ügyében

December 4-ére halasztotta döntését az illetékes bíróság a Belgiumban tartózkodó öt korábbi katalán vezető ügyében – közölte Carles Puigdemont leváltott elnök ügyvédje péntek délután Brüsszelben.

Paul Bekaert arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy a nagyjából egy órás meghallgatáson az ügyészség a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását kérte, a védelem viszont csak december 4-én fogja ismertetni az érveit, így egyelőre nem is született semmilyen döntés.

Az ügyvéd szerint a tárgyalóteremben a hangulat „meglehetősen derűs” volt.

Puigdemont feloszlatott kabinetjének több tagjával együtt októberben váratlanul Brüsszelbe utazott, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Spanyolországban később lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a menesztett katalán kormány, illetve a barcelonai parlament elnökségének tagjai ellen.

Sajtójelentések szerint az európai elfogatóparancs kiadását követően Belgiumnak három hónapja van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolországba, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.

Szakértői értékelések szerint Puigdemont egy hétfői lapinterjúban az eddiginél rugalmasabb álláspontra helyezkedett, amikor azt mondta, hogy más lehetőségek is vannak a katalóniai helyzet rendezésére az északkelet-spanyolországi tartomány elszakadása mellett.

Ezek is érdekelhetik