szörnyű tragédia

2018.06.09. 17:19

Négy ember életét követelte a péntek éjszakai vihar

A vihar az egész országban szörnyű károkat okozott, a Tolna megyei Dombóváron egy negyven méteres fa dőlt egy autóra, amelynek öt utasa közül négy elhunyt.

A katasztrófavédelem jelentése szerint a Kórház utcában egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra a késő esti órákban. A város hivatásos tűzoltói feszítővágóval avatkoztak be. Az autóban öt ember utazott, négyen életüket vesztették.

Dombóvár Város Önkormányzatának Facebook-oldalán a város polgármestere, Szabó Loránd megerősítette a tragédia tényét -írja a teol.hu. A polgármester közölte, hogy a fa egy épp arra haladó autóra dőlt, leszakítva a villanyvezetéket is. A fát tövestől csavarta ki az óriási szél. Az autóban utazó öt emberből négy meghalt, valószínű a helyszínen. Az ötödik személy válságos állapotban került a kórházba. Az elhunytak között gyerekek is vannak.

 

A város vezetője úgy tudja, a papírok alapján egy környékbeli település lakói lehettek az autóban utazók.

„E tragikus helyzetben holnap reggelre összehívok egy válságmegbeszélést. Részvétem a hozzátartozóknak, még ismeretlenül is” – zárta sorait Szabó Loránd.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője, Komlósiné Kiss Anett az MTI-nek elmondta: az esetet a dombóvári rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Borítókép: MTI Fotó/ Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik