búvárparadicsom készül

2018.07.29. 22:08

Öreg tankokat és páncélos járműveket süllyesztettek a tengerbe Libanon partjainál

A Szidóni tengerpart barátai nevű helyi környezetvédelmi csoport kezdeményezte a víz alatti park létrehozását, és megnyerte hozzá a libanoni hadsereget is.

Libanoni környezetvédők 10 kiöregedett harckocsit és páncélozott járművet süllyesztettek a Földközi-tenger mélyére, hogy búvárparadicsomot hozzanak létre a térségben és új élőhelyeket alakítsanak ki a tengeri élőlények számára.

Szidón partjaitól három kilométerre nyugatra egy hajóra felszerelt hatalmas daru engedte a mélybe szombaton a katonai járműveket. A Szidóni tengerpart barátai nevű helyi környezetvédelmi csoport kezdeményezte a víz alatti park létrehozását, és megnyerte hozzá a libanoni hadsereget, amely a katonai járműveket biztosította a projekthez.

Ez egy búvárparadicsom lesz és egy olyan hely, ahol új élőhelyeket biztosítunk a víz alatti élethez – mondta Kamel Kozba, a szervezet illetékese. Hozzátette: reméli, hogy hamarosan hínárok lepik el a járműveket.

Libanonnak mintegy kétszáz kilométernyi tengerpartja van, a térséget nem kímélte az országot évek óta sújtó szemétválság. Szidónban ugyan új hulladékfeldolgozó épült, ám ennek ellenére szeméthegyek borítják tengerpartját.

A feszültségekkel teli közeli-keleti térségben a projektnek politikai felhangja is van. A harckocsik forgatható páncéltornyát a déli ellenség, Izrael irányába állították „szolidaritásul a palesztin néppel” – közölte Kozbar.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!