Washingtoni látogatás

2018.07.27. 08:36

Szijjártó Péter: folytatjuk a keresztények támogatását a Közel-Keleten

A magyar kormány folytatja a közel-keleti keresztény közösségeket támogató politikáját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonból telefonon az MTI-nek.

New York, 2018. július 13. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott tárgyalássorozatán New Yorkban 2018. július 13-án. MTI Fotó: KKM

A tárcavezető elmondta: az amerikai külügyminisztérium konferenciát szervezett a vallási közösségek védelme és a vallásszabadság világszintű biztosítása érdekében, és Mike Pence amerikai alelnök beszéde értelmében ezt a tanácskozást minden évben megrendezik, ugyanis a Trump-kormányzat egyik prioritása a vallásszabadság biztosítása világszerte. Nyolcvan ország képviseltette magát a konferencián, amelyen húsz miniszter vett részt – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: „mivel Magyarország keresztény ország, amely ráadásul büszke a kereszténységére”, a keresztény közösségek megvédésének fontosságáról beszélt az eseményen. Elfogadhatatlan „az a nemzetközi nyilvánosságban fel-felsejlő kontextus, amely értelmében a keresztényellenesség a diszkrimináció utolsó elfogadható formája lenne, mi ezt a lehető leghatározottabban visszautasítjuk” – fogalmazott. Szijjártó Péter kiemelte:

„Kiállunk amellett, hogy a keresztényeknek ugyanúgy jár a vallásszabadság és a biztonságos élethez való jog, mint bármely más vallási közösségnek a világon.”

Úgy vélte, ugyanakkor látni kell, hogy a terrorszervezetek – elsősorban az Iszlám Állam – miatt a Közel-Keleten „a keresztény közösségek példátlan üldöztetésnek és szenvedésnek vannak kitéve”. Több százezer keresztény családot kényszerítettek az elmúlt években arra, hogy elhagyják az otthonukat, ahol minden más vallási közösség előtt megjelentek és több évszázada békében és nyugalomban éltek – mutatott rá.

A külügyminiszter kijelentette: éppen ezért fontos az Iszlám Államot teljes egészében felszámolni, „de nem nyugodhatunk addig, amíg nem biztosítja a nemzetközi közösség azt, hogy a Közel-Keletről elüldözött keresztények” visszatérhetnek az otthonukba, hogy a keresztény közösségek üldöztetése megszűnik a Közel-Keleten, és hogy minden más közösséggel egyenlő jogokat élveznek a térségben. Kifejtette:

A magyar kormány folytatja a közel-keleti keresztény közösségeket támogató politikáját. Az elmúlt két évben 4,5 milliárd forintot fordítottak a közel-keleti keresztény közösségek támogatására, hogy ne kelljen elhagyniuk az otthonukat – közölte.

A tárcavezető elmondta: ennek jegyében egy nemzetközileg is elismert projekt keretében az iraki Telszkuf településen 991 korábban elüldözött keresztény család lerombolt házát építették újjá. Ezzel próbálják ellensúlyozni azt „a felháborító folyamatot, hogy az elmúlt 15 esztendőben egyötödére csökkent a keresztény közösség létszáma Irakban” – magyarázta.

Arra is kitért, hogy 31 keresztény templom felújításában vesz részt Magyarország Libanonban, keresztény közösségek iskoláit, kórházait és templomait támogatják a Közel-Keleten, Lengyelországgal közösen pedig árvaházat újítanak fel.

Borítókép: MTI / KKM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!