kevesebb gyilkosság

2019.12.29. 09:23

Sokat javult a közbiztonság a venezuelai belügyminiszter szerint

Venezuela belügyminiszterének szombati közlése szerint sokat javult idén a közbiztonság az országban: 36,3 százalékkal kevesebb bűneset történt tavalyhoz képest nyolc alapvető bűncselekményfajtában.

Néstor Reverol ismertetése alapján 36,3 százalékkal kevesebb gyilkosság történt, 100 ezer lakosra 20 jutott.

Lopás 34,4, rablás 35,4 százalékkal volt kevesebb. Utóbbi két kategóriában külön kitért az autólopásokra, amelyek száma 51,9 százalékkal gyérült, míg az autórablásoké 50,8-del.

Emberrablásból 34,2 százalékkal történt kevesebb az idén, mint tavaly, és az ügyek 97 százaléka megoldódott.

A miniszter megemlítette azt is, hogy 49,7 százalékkal csökkent a közlekedési balesetek száma. A javulást nem hozta szoros összefüggésbe a forgalom jelentős visszaesésével, amelyet a súlyos üzemanyaghiány okoz.

Ezek is érdekelhetik