nemzeti ügy

2020.07.07. 14:21

Gulyás: az elmúlt időszak építkezéseinek legszebb szimbóluma a Ludovika

Mindannak, ami az elmúlt időszakban az országban és Budapesten épült, legszebb szimbóluma a Ludovika Campus, „itt látszanak erényeink hibáink nélkül” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a fővárosban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), a Ludovika Campus-projekt keretében felújított Ludovika Szárnyépület átadó ünnepségén.

„Szemünk láttára, lépésről lépésre, épületről épületre növekszik a Ludovika Campus” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A beruházás első öt éve alatt összesen 10 ezer embernek adott munkát, amellyel csaknem 70 ezer négyzetméternyi új épület jött létre. A Ludovika kapcsán indult városfejlesztés első ütemére nettó 34 milliárd forintot fordítottak – közölte a miniszter, hozzátéve, hogy a mindenkinek nyitott Orczy park 100 ezer négyzetméterrel bővült.

Ahogy halad előre az építkezés – folytatta -, úgy formálódik az NKE, és úgy lesz képes egyre összetettebb, bonyolultabb feladatok ellátására a campus. Az egyetem közössége pedig egyre inkább kihasználhatja a kínálkozó lehetőségeket a tisztképzéstől kezdve egészen a diplomáciai akadémiáig.

„Aki a múltat végképp el akarja törölni, az egyszerre akarja eltörölni az értékeket és a múlt tapasztalatait”

- mondta Gulyás Gergely, kiemelve: meg kell őrizni és használatba kell venni mindazt, amit a múltból megőrizni érdemes. A Ludovika pedig ennek a múltnak egy olyan hősi fejezete, amelyet mind szellemiségében, mind épített valóságában helyreállítani helyes és indokolt döntés volt – jelentette ki.

A politikus úgy fogalmazott:

a Ludovika története küzdelem annak megteremtéséért, hogy legyen önálló, felelős magyar közszolgálat.

A közszolgálati egyetem küldetésének azt nevezte, hogy Magyarország szolgálatára minden tekintetben alkalmas és felkészült fiatalokat bocsásson ki. Itt formálódik a magyar közszolgálat jövője – hangoztatta.

A Miniszterelnökség vezetője reményét fejezte ki, hogy amikor professzionális államigazgatásról, modern és szolgáltató államról beszélnek, akkor azokra támaszkodhat majd a magyar állam, akik az NKE-n szerzik meg diplomájukat.

Nemzeti sorskérdés, hogy évfolyamról évfolyamra felépüljön az a közösség, amelynek tagjai a maguk idején hatékonyan képesek szolgálni a klasszikus európai értékekre, a kereszténységből kinövő kultúrára és szolidaritásra, valamint szubszidiaritásra épülő szabad és szuverén államot – zárta szavait Gulyás Gergely.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára beszédében úgy fogalmazott: „az elmúlt tíz év Budapest gyarapodásának és építésének ideje is volt”. Készen állunk a városépítő munka folytatására – jelentette ki, majd hozzátette:

ha Tarlós Istvánhoz hasonlóan a mostani városvezetés is az együttműködést, a békés építkezést választja, Budapest sikerei folytatódnak. „Rajtunk nem múlik, valljuk: Budapest nem csatatér”

- mondta Fürjes Balázs.

Az államtitkár hangsúlyozta: a budapestiek érdeke a demokratikusan megválasztott nemzeti kormány és a fővárosi városvezetés együttműködése akár vitákkal tarkítva is.

A Ludovika – a nemzeti szuverenitás elvesztése után, 1944-től kezdődött – hetven éve „a szétesettség és az enyészet ideje volt”. Az épületet és az intézményt, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát és az épületét a kommunisták „se lenyelni, se kiköpni nem tudták”. A 18. században létrejött történeti kert 2010-re megsemmisült, a park lepusztult és zűrös hely lett – mondta Fürjes Balázs.

Emlékeztetett: hét évvel ezelőtt láttak neki a „rendrakásnak” és újjáépítésnek. A gondos tervezésnek és az építő munkának köszönhetően a Ludovika Campus több lett mint egyetem, egy városrész született újjá: 2018 tavaszára felépült Magyarország egyik legnagyobb és legmodernebb egyetemi campusa. Belső-Pest legnagyobb közparkját, az Orczy kertet megújították és kibővítették – mondta Fürjes Balázs, majd úgy fogalmazott: „szebb, tágasabb, tisztább, zöldebb, levegősebb, rendezettebb, biztonságosabb és jóval több sportolási és szabadidős lehetőséget kínáló hely lett” Józsefváros.

Elmondta, a most átadott szárnyépület eredeti homlokzatát megőrizték, és a több mint nyolcezer négyzetméter hasznos alapterületű épületben 21. századi irodák, szemináriumi termek, nyelvi laborok, és a ludovikás hagyományokat őrizve két vívóterem is várja a hallgatókat.

Fürjes Balázs felelevenítette édesapja, Fürjes Sándor hadnagy, posztumusz dandártábornagy történetét, aki 1944-ben a Ludovikán végzett az utolsó évfolyamon, és akit 1944. november 14-én a Ludovika épületében tartóztattak le a nyilasok.

A Koltay András, az NKE rektora elmondta, hosszú idő után a szárnyépület végre visszakapja azt a funkciót, amelynek betöltésére épült, azaz újra egyetemi épület lesz.

A felújításról szólva úgy fogalmazott:

„ami történt, az végeredményben nem más, mint a történelem viharkárainak helyreállítása”.

Koltay András emlékeztetett: a Ludovika katonai akadémia főépülete 1936-ra készült el, és az akadémia a hazai katonai képzés legmagasabb fokú intézménye volt.

Az átadott épületben 92 iroda, 8 tanterem, 3 nyelvi labor és számítógépterem is helyet kapott – közölte, hozzátéve, hogy a szárnyépület átadásával az egyetem elhagyja az ikonikus Ménesi úti campusát.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus-projektje keretében felújított Ludovika Szárnyépület átadásán 2020. július 7-én.

Ezek is érdekelhetik