Ország-világ

2020.07.08. 18:48

Kocsis Máté: undorító, amit Kaleta Gábor tett, a bíróság ítélete pedig felháborító

Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják – jelentette ki a a Fidesz frakcióvezetője.

„Undorító, amit Kaleta Gábor tett, a bíróság ítélete pedig felháborító és elfogadhatatlan” – jelentette ki közösségi oldalán Kocsis Máté.„Kaleta ahelyett, hogy enyhítésért fellebbezne, inkább nézzen szembe gyomorforgató tettével, és annak minden létező következményével, ugyanis az ügynek még nincs vége” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis Máté kijelentette:

valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgálják és szigorítani fogják úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk.

„Két gyermek apjaként, állampolgárként és politikusként is ezt tartom helyesnek. Minden jóérzésű ember közös ügye, hogy a leghatározottabban – ha úgy tetszik: a legdurvábban – fellépjünk a pedofilok ellen” – tette hozzá Kocsis Máté.

Kaleta Gábort a bíróság egy év – végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt.

Ezek is érdekelhetik