Ország-világ

2020.09.07. 12:12

Gulyás Gergely: senki nem fogja kilőni a tüntetők szemét

Akik pedig tanulni akarnak, azoknak a kuratórium a tanulás lehetőségét előbb vagy utóbb valahol biztosítani fogja.

A kultúrának eddig is voltak fontos konzervatív bástyái, még a szocialista kormányok ideje alatt is, és most sem gondolják úgy, hogy a balliberális ideológiát képviselőknek ne lehetne a kultúrában részesedésük – mondta el Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV Bayer show című műsorában – adta hírül a Magyar Nemzet.

Gulyás Gergely az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban a Hír TV Bayer Show vasárnap esti műsorában kifejtette: a színművészetin jelenleg az a helyzet állt elő, hogy a hallgatók azért tiltakoznak, mert az egyetemen megszűnt az állami felügyelet.

Ez azért történt, mert a kormány úgy látta, hogy az oktatás hatékonyabb lehet, hogyha az egyetemek szabadon gazdálkodhatnak, és ha teljes szabadságot adnak nekik, az új konstrukció lényege pedig az, hogy mindezek alapját a kuratóriumok fogják biztosítani

– hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás kijelentette: a magyar állam az oktatást lehetetlenné tévő tüntetésbe nem kíván beavatkozni.

Az egyetemisták nyugodtan tüntethetnek, és szerencséjük van, hogy nem Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, mert így senki nem fogja kilőni a szemüket. S akik tanulni akarnak, azoknak a kuratórium a tanulás lehetőségét előbb vagy utóbb valahol biztosítani fogja

– hívta fel rá a figyelmet a miniszter.

A kultúrharccal kapcsolatban úgy fogalmazott: a kultúrának eddig is voltak fontos konzervatív bástyái, még a szocialista kormányok ideje alatt is, és most sem gondolják úgy, hogy a balliberális ideológiát képviselőknek ne lehetne a kultúrában részesedésük.

Mint mondta, a balliberális oldalon kívül is van élet, de a másik oldalnak el kell azt fogadnia, hogy a kultúra területén nem mindenki képzeli el az életét a liberális eszmék mentén – szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV-ben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!