Ország-világ

2021.11.03. 10:17

Exkluzív fotók: Így égette a tízmilliókat az esküvőjén Cseh Katalin

Exkluzív környezet, arany színben pompázó dekoráció és aranyozott ételek – ez az első, ami feltűnik annak, aki megnézi Cseh Katalin momentumos EP-képviselő és Berg Dániel II. kerületi alpolgármester esküvői képeit.

Nem spóroltak semmin – legalábbis ezt tükrözik azok a képek, amelyek a momentumos Cseh Katalin esküvőjéről szivárogtak ki, és amelyeket a Bennfentes.net közölt.

Volt is miből költeni, hiszen, ahogy a Bennfentes korábban megírta, a Cseh Katalinhoz köthető cégháló több mint 4,7 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el úgy, hogy közben a cégek összejátszhattak egymással.

Az is kiderült, hogy a NOlimpiával ismertséget szerző Cseh Katalin az olimpiára hivatkozva kért uniós támogatást egy olyan technológia kifejlesztésére, amely a cégcsoportban már készen állt.

A szertartást és a lagzit a festői szépségű Haris Parkban tartották, ahol csak a bálterem kibérlése több millió forintba kerül – olvasható a portálon.

Ahogy a képeken is jól látszik, az impozáns helyszínt műgonddal összeválogatott dekoráció színesítette, amelyet a nagy Gatsby tematikája ihletett.

[caption id="" align="alignnone" width="1191"] Fotó: Bennfentes.net[/caption]

A vendégeknek is ez volt a dress code. Ezért a legtöbb férfi világhírű olasz divatházak öltönyeiben, a hölgyek pedig akár több száz ezer forintot érő ruhákban jelentek meg.

[caption id="" align="alignnone" width="1200"] Fotó: Bennfentes.net[/caption]

Cseh Katalin egy Galia Lahav ruhában mondta ki a boldogító igent. A luxus ruhamárkának Magyarországon nincs üzlete, ellenben New Yorkban, Milánóban és Svájcban van.

[caption id="" align="alignnone" width="1200"] Fotó: Bennfentes.net[/caption]

A menyasszonyi cipő miatt sem kell a momentumos politikusnak szégyenkeznie, hiszen az is egy olyan márka terméke, amely itthon nem kapható, valószínűleg Amerikából rendelték a cipőkölteményt – írja a Bennfentes.

[caption id="" align="alignnone" width="1200"] Fotó: Bennfentes.net[/caption]

A gyémántberakásos eljegyzési gyűrű mellé egy különleges jegygyűrű dukált, amelyek összköltsége biztosan egymillió forint felett volt, de a tízszerese is lehetett.

[caption id="" align="alignnone" width="1187"] Fotó: Bennfentes.net[/caption]

De nem csupán az ékszerek pompáztak arany színben; még a sütemények is aranyporral voltak bevonva, hogy a pár bizonyítsa vendégeinek, beszélik a luxus nyelvét – írják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!