Együttműködés

2024.03.20. 12:37

Elnökségi féléve alatt a kormány újraindítja az EU-Malajzia szabadkereskedelmi tárgyalásokat (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kuala Lumpurban egyeztetett a malajziai kollégájával.

MW

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Mohamad Hasan külügyminiszterrel tárgyal Malajziában

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Magyarország az idei elnökségi féléve alatt újraindítja a korábban már megkezdett, de akkor megakadt szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Európai Unió és Malajzia között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kuala Lumpurban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a malajziai kollégájával folytatott egyeztetését követően rendkívül fontosnak nevezte az EU külgazdasági kapcsolatainak javítását, és elmondta, hogy a magyar elnökség idején ezért a kormány újra fogja indítani a mintegy tíz évvel ezelőtt egyszer már megkezdett, azonban aztán megakadt szabadkereskedelmi tárgyalásokat Malajziával.

Sajnos, ezúttal is az a helyzet, hogy az Európai Unió számos, kereskedelemmel, gazdasággal össze nem függő kérdést akar belekeverni a szabadkereskedelmi megállapodásba, aminek a vége egyszer csak az lesz, hogy az EU csak magával fog kereskedni, s ezt mi semmiképp nem szeretnénk látni

 – szögezte le.

Kitért az EU és Malajzia között már megkötött politikai együttműködési megállapodás életbe lépésének fontosságára is, arra emlékeztetve, hogy ezt eddig mindössze tizenegy tagállam ratifikálta a huszonhétből. „Azon leszünk, hogy a maradék tizenhat ország is mielőbb megtegye ezt” – fogalmazott.

Szijjártó Péter tudatta, hogy rövidesen össze fogják hívni a magyar-malajziai gazdasági vegyes bizottság alakuló ülését, aminek az ad nagy jelentőséget, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom mára meghaladta a 830 millió dollárt, és újabb lökésre lenne szükség a további előrelépéshez.

Rámutatott, hogy a Mol már hatvan tonna kenőanyagot tudott értékesíteni a délkelet-ázsiai országban, és nagy eredmény lenne ennek a mennyiségnek a növelése.

Bejelentette, hogy a felek hamarosan lezárják a tárgyalást a sertés- és baromfihús szállítására vonatkozó megállapodásról, amelynek nyomán egy-egy vírus kitörése esetén csak a közvetlen régióból tiltanák majd meg a malajziai hatóságok a behozatalt, nem az egész országból.

Megjegyezte, hogy Magyarországhoz hasonlóan, Malajzia is nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy regionális éllovassá válhasson az elektromos autóipari átállásban.

Nagyon fontos kutatási, egyetemi környezetet építettek fel, így a magyar és maláj műszaki egyetemek közötti együttműködést még szorosabbra fűzzük annak érdekében, hogy az elektromos autóipari átállás ne csak a termelés, hanem a magasabb hozzáadott értékű kutatás-fejlesztés szempontjából is új lehetőséget jelentsen a gazdaságaink számára

 – mondta.

A miniszter végül arról számolt be, hogy hazánknak kulcsfontosságú nemzeti érdeke az akadálymentes nemzetközi kereskedelem, valamint a világ ismételt blokkosodásának megelőzése, az ugyanis csak bajt és károkat okozott a múltban is.

A blokkokba rendeződés helyett mi abban vagyunk érdekeltek, hogy civilizált globális együttműködés tudjon létrejönni

 – szögezte le.

Kiemelte, hogy a világkereskedelem szabadsága, a blokkosodás elkerülése és az összeköttetések fejlesztése terén is fontos szövetséges Malajzia.

"Egy olyan ország, amely szintén sokat ad a szuverenitására. Egy olyan ország, amely nem fél felvállalni a nemzeti érdekeinek a képviseletét, igazi kereskedő ország, amely a hidegháborús blokkok kialakulása ellen van" - sorolta.

Egyetértettünk, hogy Malajziának és Magyarországnak is érdeke, hogy a világpolitika, a világgazdaság legjelentősebb szereplői rendezzék egymással a konfliktusaikat, (...) normális együttműködést tudjanak felépíteni, és senkire ne gyakoroljanak nyomást abban a tekintetben, hogy ki, melyik oldalra áll

 – húzta alá.

„Két nap alatt tehát megjártuk a három legversenyképesebb délkelet-ázsiai országot, Thaiföldet, Szingapúrt és Malajziát. Fontos tárgyalásokat folytattunk, ezeknek kézzelfogható eredményei is vannak, hiszen lesz légijárat Bangkok és Budapest között, a világ egyik legjelentősebb, háztartási eszközöket gyártó vállalata érkezik Magyarországra, Malajziával pedig a világ blokkokba rendeződése ellen tudunk majd közösen küzdeni, és a mezőgazdasági exportunkat növelni” – összegzett.

Thaiföld, Szingapur és Malajzia

Az elmúlt két nap legfontosabb eseményeit foglalta össze egy videóban Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában