Sport

2012.02.03. 20:40

Az elmúlt év legjobb sportolóit díjazták

Huszonhatodik alkalommal köszöntötték és díjazták az év legjobb somogyi sportolóit. A különböző kategóriák és különdíjak nyertesei, valamint helyezettjei pénteken este a Somogy Legjobb Sportolói 2011 Gálaesten vehették át elismerésüket.

Kun Zoltán

Az elmúlt év decemberében a kiírók felhívással fordultak a megyei sportszövetségekhez, a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetségéhez, valamint a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Sport Irodájához, hogy tegyenek javaslatot Somogy Megye Legjobb Felnőtt és Utánpótlás Sportolói és Csapatai, valamint a speciális fejlesztésben részt vevők kitüntető címei odaítélésére.

A beérkezett javaslatokat a Somogy Megyei Közgyűlés alelnökéből, a Somogy Megyei Sportszövetség elnökségének tagjaiból, a Somogyi Hírlap, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Sport Irodájának képviselőjéből, valamint külső szakértőkből álló bizottság bírálta el. A négy egyéni és két csapat kategóriában kiélezett küzdelemben dőltek el a helyezések.

Az „Év sportolója” választás komoly hagyományokra tekint vissza. A mai forma alapjai a ’80-as évek közepén alakultak ki, az idei választás huszonhatodik a sorban. 1990-től a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és a Somogyi Hírlap főszerkesztője a kiírója a címeknek, díjaknak.
Évekig a Megyei Sportbálon történt a díjak átadása, most nyolcadszor Gálaest, gálavacsora keretében. Az előző évek sikere, pozitív visszhangja alapján döntöttek a szervezők e lebonyolítási forma megtartása mellett. Több éves szünet után ma ismét itt köszönthetjük a megye legjobb diáksportolóit és felkészítőiket is. Az elmúlt években a Somogy Megyei Diáksport Szövetség önálló ünnepség keretén belül jutalmazta meg az arra érdemeseket, most viszont újra együtt tartották a díjátadást.



A megyei sportszövetség két éve alapított különdíjakat három kategóriában. Ennek megfelelően elismerést vehetett át az elmúlt év somogyi sportvezetője, mecénása, illetve ismét odaítélték az életműdíjat is.

A 2011-es Év Somogyi Diáksportolója díjazottjai

Leányok: 1. Kardos Evelin, a marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola tanulója (edzők: Bőle László, Fuisz János), 2. Tóth Alexandra, a siófoki Perczel Mór Gimnázium tanulója (edzők: Kálóczi József, Tamás László), 3. Boros Ninetta, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium tanulója (edző: Balogh Orsolya).
Fiúk: 1. Kirchner György Krisztián, a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium tanulója (edzők: Major Gábor, Babos Csaba), 2. Kajtán Olivér, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója (edzők: Takács László, Kajtán László, Tulézi Lóránt), 3. Farkas Kristóf, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium tanulója (edző: Pánovics Imre).
Csapat: 1. a balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola és Sportiskola fiú atlétika csapata: Farkas Richárd, Németh János Attila, Varga Márton, Lengyel Máté, Salamon Máté, Sinka Levente, Tarsoly Attila (edző: Szentiványi Gábor), 2. a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium teremlabdarúgó csapata: Bakos Dániel, Czonev Márk, Gantumur Batdelgerekh, Garai Krisztián, Iván Dániel, Kirchner György Krisztián, Rittinger Szabolcs, Rusák Edvárd, Vadas Zalán, Veriga István (edzők: Major Gábor, Takács Krisztián), 3. a marcali Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola leány kislabdahajító csapata: Szabó Eszter, Kardos Evelin, Bárczi Kata, Sárfi Anett, Horváth Zsanett (edzők: Bőle László, Fuisz János).

Az utánpótlás díjazottjai

Leányok: 1. Stier Lilla, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE uszonyos és búvárúszója (edzők: Kovács László, Hajdu Sándor), 2. Tóth Patrícia, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola cselgáncsozója (edzők: Böröcz Zsolt, Kéki Márton), 3. Horváth Lilla, a Kaposvári Vízügyi SC kajakozója (edző: Faludy András).
Ebben a kategóriában szavazatot kapott még: Csák Panna, a Balatoni Triatlon Team Siófok triatlon-duatlon-aquatlon versenyzője, Pór Petra, a BBTC teniszezője.
Fiúk: 1. Dudás Dániel, a Kaposvári Cápák SE uszonyos, és búvárúszója (edzők: ifjabb Kovács László, Csutorás József), 2. Gergye Roland, az 1.MCM-Diamant és a Fino-Kaposvár röplabdázója (edző: Varga Péter), 3. Boros Bence, a Nagyatádi Judo Club sportolója (edző: Harcos Zoltán). 
Csapat: 1. a Balaton Triatlon Team újonc leány triatloncsapata: Csák Virág, Balogh Boglárka, Rajki Rebeka (edzők: Csák Tamás, Király Johanna, Bognár Zsolt), 2. az 1. MCM-Diamant junior fiú röplabdacsapata: Bozóki Bence, Deák Márk, Gelencsér Samu, Gergye Roland, Hegedűs Balázs, Herzsenáth Máté, Kaszap Tamás, Kiss Marcell, Lesznyik Károly, Magyar Bálint, Szabó Alpár, Vajda Tamás, Vidák Ábris, Zsalakovics Máté (edző: Varga Péter), 3. a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE utánpótlás búvárúszó csapata (edző: Kovács László, Hajdu Sándor). 

Felnőttek

Nők: 1. Pataki Fanni, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszója (edzők: ifjabb Kovács László, Csutorás József), 2. Czebei Réka, a Favorit MG Produkt AC Kaposvár atlétája (edző: Csoma Ferenc), 3. Gyenesei Leila, a Kaposvári Építők AC és a székesfehérvári Alba Volán SC kettős igazolású öttusázója (edzők: Pálvölgyi Miklós, Ács Lajosné). Férfiak: 1. Pál Tamás, a Kaposvári Lábtenisz SE versenyzője, 2. Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgója (edző: Sisa Tibor), 3. Kassai Lajos lovasíjász.
Felnőtt csapat: 1. Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet Majthényi Szabolcs, Domokos András összetételű repülő-hollandi párosa (edző: Erdélyi Béla), 2. Fino Kaposvár NB I-es férfi röplabdacsapata: Bagics Balázs, Csoma Krisztián, Deák Márk, Dömötör Lajos, Gelencsér Samu, Gergye Roland, Hoboth Ákos, Kaszap Tamás, ifj. Laszczik Iván, Lesznyik Károly, Magyar Bálint, Nagy József, Németh Ferenc, ifj. Schulcz István, Szabó Alpár. Vezetőedző: Kántor Sándor, 3. a Siófok KC-Galerius Fürdő csapata: Ábrahám Szilvia, Bloj Teodora, Bódi Bernadett, Bogdanovic Annamária, Herr Anita, Herr Orsolya, Karolina de Souza, Kiss Olívia, Kovács Adrienn, Laczkó Roxána, Lajtos Nóra, Mikó Gréta, Mörtel Renáta, Németh Csilla, Szalai Babett, Szepesi Ivett, Takács Dóra, Varga Nikolett. Vezetőedző: Imre Vilmos.

Speciális díjazottak

A speciális fejlesztésben résztvevők közül díjat kapott Tapolczai Viktória, a kaposvári Bárczi DSE úszója, aki a Global Games Világjátékokon a váltó számokban négy bronzérmet szerzett. „B” szintű paralimpiai kerettag, kétszeres magyar bajnok. Széchenyi András, a kaposvári Bárczi DSE úszója, aki az IPC Eb-n 100 m-es hátúszásban 3. helyezést ért el. Bronzérmes lett a 100 méteres hátúszásban a Global Games Világjátékokon. „A” szintű paralimpiai kerettag, hétszeres magyar bajnok, ötszörös sprintbajnok. Edzőjük: Kovácsné Solymossy Mária.

Különdíjasok

A Somogyi Sportszövetség 2010-ben különdíjakat alapított.
Az Év sportvezetője díj 2012. évi díjazottja a nagyatádi triatlonversenyek főszervezője, ifj. dr. Herr Gyula.
Az Év mecénása díj 2012. évi díjazottja a Kaposvári Középületkivitelező és Kereskedelmi Kft. A díjat a cég ügyvezető igazgatója, Sági István vette át.
Az Életműdíj 2012. évi díjazottja Turjányi József, a Siófoki Rádióklub alapítója, világ- és Európa-bajnoki helyezések és több mint hatvan magyar bajnoki cím büszke tulajdonosa.

A sportgála támogatói

Főtámogatók: 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft., Kaposvár. OTP Bank Nyrt. Dél-Dunántúli Régió, Pécs.
Támogatók: Aranyhíd Balaton-átúszó SK. Centrál Press Nyomda, Kaposvár. CIFA Kft., Szenna. Fino-Food Kft., Kaposvár. Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Dombóvár. Juglans Hungária Kft., Lengyeltóti. Kaposplast Kft. Kaposvár. Kaposvári Nyomda Kft. Kométa ''99 Zrt. Kaposvár. Öreglaki Vadfeldolgozó Kft. Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség. Törley Pezsgőpincészet.

Díjátadók

A díjakat Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja; Czene Attila, a Somogyi Hírlap felelős szerkesztője; Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Sportszövetség elnöke; Orosz Ferenc, a sportszövetség ügyvezetője és Körmendiné Hajdu Gyöngyi, a Somogy Megyei Diáksport Szövetség elnöke adta át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!