szépségverseny

2021.01.22. 18:10

Kihagyhatatlan kitörési lehetőség: alapozd meg a jövőd a Tündérszépekkel!

Kihagyhatatlan lehetőségeket rejt magában a Tündérszépek, hiszen az országos szépségversenyen már az első pillanattól fejlődhetnek az indulók, akik a karrierjüket is megalapozhatják most.

Sz. A.

Kocsis Korinna szépségkirálynő, a Tündérszépek háziasszony-mentora és Molnár Irina, a Mediaworks bulvár napilap és magazin divíziójának lapigazgatója beszélgetett a Tündérszépek országos szépségversenyünkről és annak előnyeiről Mádai Viviennel és Istenes Lászlóval a Mokka stúdiójában. Mint a TV2 népszerű reggeli műsorában elhangzott: 10 millió forint összdíjazású versenyünk különösen nagy jelentőséggel bír és számos lehetőséget tartogat az indulóknak. Érdemes egyébként mielőbb jelentkezni is, hiszen február közepén az első, online fordulóval már indul a verseny.

Ahogy Molnár Irina is emlékeztetett rá, 16-29 év közötti hölgyek jelentkezését várjuk a megyei szinten induló és országos, tévéshow-val egybekötött fináléval véget érő Tündérszépekre. A lányok a lakhelyük, tartózkodási helyük szerinti megyében, vagy pedig ott jelentkezhetnek, ahol tanulnak. Kocsis Korinna felidézte: az ő karrierje is egy megyei versenyen indult, és hatalmas előnyt kovácsolhatnak belőle az indulók.

– A rengeteg nyeremény lesz, például a modellszerződés és autóhasználat is. Annak aki, ki szeretné próbálni magát a médiában, modellvilágban, annak nagy előnyt jelenthet egy ilyen verseny – magyarázta az Európa legszebbjének is megválasztott Korinna, hozzátéve, hogy akár 5-10 évre is megalapozhatják a jövőjüket az indulók. Szorgalom, kitartás, alázat kell hozzá.

Kihagyhatatlan lehetőség

Ahogy a lapigazgató mindehhez hozzátette, a kiadónk nyújtotta lehetőséggel új oldalukat is megmutathatják a lányok, akik a szépségipar képviselő előtt is bemutatkozhatnak abban a reményben, hogy még újabb kapuk nyíljanak meg előttük. Az idei évben több szépségversenyt már visszamondtak, így a Tündérszépek ebből a szempontból is különleges esélyt, alkalmat jelent idén a hölgyeknek.

" data-instgrm-version="13">

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Irina arra is kitért, hogy a szépség mellett a kisugárzás is nagyon fontos. A felkészítőtáborok ezért is kiemelten fontosak.

– Korinnáék abban is tudnak segíteni, hogy felkészítik a lányokat az élő szereplésekre, hogy lelkileg stabilak legyenek – utalt a lámpaláz leküzdésére is, és arra, hogy az idén három mentor segíti majd a lányokat: Korinna mellett Szarvas Andrea és Eszenyi Eszter szépségkirálynők mentorálják majd az indulókat.

Már a stúdiófotózáson is sokat lehet tanulni

Ahogy a lapigazgató hozzátette, nem kell modellportfólió ahhoz, hogy valaki nevezzen, sőt! A szerkesztőségek ugyanis stúdiófotózásra viszik azokat a lányokat, akik kérik, és ott is sokat lehet tanulni, például hogy hogyan pózoljanak, tartsák a testüket, mi előnyös számukra. Így lényegében az első pillanattól kezdve segítik, építik fel őket.

Molnár Irina és Kocsis Korinna Mokka stúdiójában

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!