Vélem-én

2013.09.05. 07:22

Az élelmiszerek ára

Ha megvalósul az áfacsökkentés, akkor ez úgy vonul be a magyar politika történetébe, hogy ellenzéki javaslatból lett kormánypárti döntés.

Kercza Imre

Az élelmiszerek áfája központi kérdés lett. Az ellenzéki párt – az MSZP – jó ideje szorgalmazza már, hogy az alapvető élelmiszerek forgalmi adója legyen alacsonyabb 10 százaléknál. A kormánypárt eddig szinte egyáltalán nem reagált, most viszont a kommunikációjába bevette és ugyancsak szorgalmazza az áfa csökkentését. Amelyről Gőbölös Zoltán képviselő azt mondta, olyan gondokat oldana meg, mint amilyen a pápai húskombináté. Hozzáteszem, segítene a kaposvári húskombináton is. De a legfontosabb, hogy mi vásárlók remélhetőleg alacsonyabb áron juthatnánk az élelmiszerekhez. Jogos az aggodalom a kormánypártok részéről is, hogy az áfacsökkentést nem biztos, hogy olyan mértékben éreznék meg a vásárlók, mert hogy a kereskedelem illetve a közvetítők beszednék egy részét. Persze ennek megakadályozására is lehet módszert kitalálni. Ez viszont már a kormánypártok leckéje.

Az viszont tény, hogy e kezdeményezés az ellenzék soraiból indult el és rögös utat járt be. Az állam ugyanis nem szívesen mond le a fogyasztási adóbevételről. Az viszonyt tény, hogy ha megvalósul az áfacsökkentés, ez úgy vonul be a magyar politika történetébe, hogy ellenzéki javaslatból lett kormánypárti döntés.



Meg kell mondani: ritka eset. De a ritka eset is helyénvaló és igazán eredményesen akkor lehet kormányozni, hogy ha az ellenzék jó javaslatai is bekerülnek a kormányintézkedések közé. Mi pedig annak örülünk, hogy nemcsak rezsicsökkentéssel, hanem áfacsökkentéssel is könnyebb lesz az életünk. Az áfa ugyanis az árat is befolyásolja.

Ezek is érdekelhetik