Köztéri muzsika

2018.07.11. 12:55

Bővült az ország leghíresebb playlistje

Új dallamokat játszik a margitszigeti zenélő szökőkút.

Budapest Dal 2018 címmel írt ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, keresve a főváros hangját és támogatva az olyan dalok megszületését, amelyek visszaadják a város hangulatát – foglalja össze a szervezők közleménye. Mint írják, a pályázat keretein belül 11 ismert előadót kértek fel, hogy írjanak egy dalt, amelyet fővárosunknak dedikálnak. A dalszerző pályázat minden zenész és énekes számára nyitott volt, végül a szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri és a közönség közösen döntött Budapest Daláról.

Benji a margitszigeti szökőkútnál

A megmérettetést követően valamennyi szerzemény felkerült egy közös zenei albumra, amelyből a margitszigeti zenélő szökőkúton, egész nyáron a következők hallhatóak minden nap 18.00 és 18.20 között.

A Budapest Dal szakmai zsűri és a közönség közös döntése alapján Radics Gigi „Budapest szerelem” című dala lett a győztes, ami egy éven át fogja viselni a „Budapest dala” címet. A közönségdíjat Benji „Bárhol járok” című felvétele kapta, a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját pedig a Zavodi-Berkes Olivér duó nyerte el az „Óriáskerék” című szerzeménnyel.

Radics Gigi nagyon boldog, hogy megnyerte a Budapest Dalt, és a fővárost képviselheti a „Budapest szerelem” című számával.

„Különösen büszke vagyok erre a szerzeményre, hiszen a dalt édesapámmal közösen írtuk.

Továbbá nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Margitszigeti szökőkút egész nyáron játszani fogja a dalunkat, mely így eljut mind a budapesti, mind a külföldi látogatókhoz.” – mondta a fiatal énekesnő.

Borítókép: Radics Gigi a margitszigeti szökőkútnál.

Ezek is érdekelhetik