Ájurvéda

2018.06.18. 14:35

Kis nyári fűszerkalauz

A nyers zöldségek túlzásba vitt fogyasztása is okozhat emésztési rendellenességet.

Sokszor okoz gondot a természettől távol került, konzerveken felnőtt városi embernek, hogyan készítse el maga az ételét. A készen kapható salátaöntetek, fűszerkeverékek inkább az erős generális ízhatásra koncentrálnak, és nem veszik figyelembe, hogy a különféle zöldségek eltérő fűszerezést igényelnek. A nem összeillő kombinációk levertséget, puffadást, rossz emésztést idéznek elő. így közzé tesszük ezt a rövid útmutatót, amely a nyers zöldségek, saláták harmonikus fűszerezésére tanít meg – írja a Kagylókürt Magazin.

Összeállításunkban a Magyarországon honos fűszereket vesszük sorra, s elsősorban ezek használatát javasoljuk. Az Ájurvéda az ember és természet harmóniájára tanít, s a fő hangsúlyt a megbomlott belső egyensúly visszaállítására teszi. Ezért – bár az ájurvédikus tudomány Indiából származik – az Ájurvéda elvei szerint az embernek a hazájában termő és az idénynek megfelelő táplálékot kell magához vennie. Módjával egzotikus alapanyagok is használhatók, de a hangsúly a hazai terményeken legyen. Megjegyzendő, hogy az Ájurvéda a húst és tojást nem sorolja az emberi táplálékok közé, ezek fogyasztását határozottan ellenzi. Mi legyen hát mostanában konyhánk fűszerespolcán?

Illusztráció: Shutterstock

Ánizs – köptető, görcsoldó hatású, a felfúvódást gátolja. Uborka és cékla fűszere.

Bazsalikom – emésztést erősítő, szélgörcs oldó. Pikáns íze minden salátában kellemes, de főleg paradicsomos ételekhez illik.

Borsikafű – emésztést serkentő. Uborkasalátába és a túlzott borsozás helyett ajánljuk.

Édeskömény – felfúvódást gátló, köptető. A sárgarépa fűszere.

Kakukkfű – gyulladásgátló hatású, a májfunkciót erősíti. Módjával ajánlott leveles salátához,

joghurtos öntethez.

Kapor – a felfúvódás ellen hat. Jól illik a zöld salátákba, spárgához, kelbimbóhoz, tökhöz

uborkához és öntetek ízesítésébe.

Koriander – az emésztőnedvek fokozója. Zellerhez, céklához, spárgához, sárgarépához, feketegyökérhez illik.

Kömény – erjedés- és puffadásgátló. Javasolt a céklából, káposztából és burgonyából

készült ételekhez.

Lestyán – vizelethajtó hatású. Sárgarépához és öntetekhez ajánlott.

Majoránna – nyugtató, felfúvódás ellenes és emésztést serkentő hatású. A karalábé, kelkáposzta és burgonyás ételek fűszere.

Petrezselyem – immunerősítő, vizelethajtó hatása van, friss leheletet ad. Általánosan alkalmazható minden nyers salátához és joghurtos, kefires öntethez.

Tárkony – fokozza az étvágyat, vízelvonó hatású. Tök, uborka és babból készült ételek ízesítője.

Rozmaring – jó hatással van a szívre és az idegrendszerre. Mértékkel használható, inkább párolt és főtt ételekbe való.

Szurokfű – étvágyjavító, köptető hatású. Paradicsomos, rizses, olaszos jellegű ételek fűszere.

A nyers ételek fogyasztásakor is gondoljunk a helyes arányokra. A nyers zöldségek túlzásba vitt fogyasztása is okozhat emésztési rendellenességet, ezért a testi alkatunknak, dósánknak megfelelő ételféleségeket részesítsük előnyben, s étrendünkben továbbra is legyen helye a párolt gabonáknak, párolt-főtt zöldségeknek, hüvelyeseknek. A salátákat lehet joghurtos, kefíres vagy tejfölös öntetekkel készíteni, de ezeket inkább alkalmanként és kis mennyiségben célszerű használni. A savanyú salátalevekbe ecet helyett inkább citromlevet tegyünk.

Illusztráció: Shutterstock

A nyers ételeket minél frissebb zöldségből készítsük, mélyhűtött áru nem alkalmas erre a célra.

A fokozott mértékben fogyasztott nyers zöldségek mellett még jobban ügyeljünk arra, hogy ne egy időben együnk gyümölcsöt és zöldséget, s ezzel számos emésztési rendellenességet fogunk kikerülni.

Jó étvágyat és jó egészséget!

Borítókép: Illusztráció/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!