2006.03.03. 07:23
Sólyom nem tűr halasztást
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
A szaktárca tudatta: a parlament napirendjére tűzi a kérdést, de ennek időpontját nem lehet megmondani, mert a jövő heti egynapos ülés alkalmatlan egy ilyen horderejű törvény megfontolására. A törvény módosítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt, s a középületek akadálymentesítésére vonatkozóan új határidőket állapít meg.
A középületek akadálymentesítésének 2004. december 31-i határidejét még 1998 áprilisában állapította meg az Országgyűlés. A közlemény kiemeli, hogy ennek ellenére a középületeknek csupán egyharmada akadálymentesített. A szaktárca szerint ugyanakkor ez a határidő tarthatatlan volt.
Az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény szerint az akadálymentesítés megvalósításának végső határideje a központi költségvetési szerveknél 2010. december 31-e, a helyi önkormányzat által nyújtott, illetőleg feladatellátását biztosító közszolgáltatásoknál pedig 2013. december 31-e.
A közlemény szerint Sólyom László azért küldte vissza a törvényt, mert "a köztársasági elnök a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósítása végső határidejének ennyire távoli időpontban történő megállapításával nem ért egyet".
A szaktárca MTI-hez megküldött reagálásában kifejtette: a törvénymódosítás előkészítésekor folyamatosan egyeztettek a közigazgatási intézmények a fogyatékos embereket képviselő civil szervezetekkel. A költségvetési intézményekre vonatkozó 2010-es határidővel és az önkormányzati, közszolgáltatást nyújtó intézmények 2013-es határidejével azok egyetértettek, sőt ez utóbbi időpontot a civil szervezetek maguk kérték - áll a Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium közleményében.