hangfoglaló

2018.05.30. 13:16

A könnyűzene-oktatásról rendeztek konferenciát Egerben

Érdeklődés van, csak lehetőséget kell adni mindenkinek a hangszerek kipróbálására, a zenetanulásra.

Fél évszázados lemaradást kell pótolnia Magyarországnak az iskolarendszerbe illesztett könnyűzene-oktatás megszervezésével – jelentette ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda igazgatója a Következő hangok – Pillanatképek a könnyűzene-oktatás eredményeiről és lehetőségeiről című szerdai konferencián Egerben.

Bajnai Zsolt kiemelte, hogy rengeteg a tennivaló, mert európai összehasonlításban Magyarország nagyon le van maradva: egy felmérés szerint csak a bolgárokat előzzük meg abban a tekintetben, hogy mennyien zenélnek egy adott országban.

Van egy zseniális, a világon egyedülálló komolyzenei akadémikus képzésünk, ám ez a fiataloknak csak egy szűk rétege számára elérhető – fogalmazott, hozzátéve, hogy az NKA 2017-ben indította útjára a könnyűzene-oktatást támogató alprogramját, amelynek célja kialakítani Magyarországon a hiányzó könnyűzenei oktatás rendszerét és elhelyezni azt az akadémiai térben is.

Felidézte, hogy a téma már 1968-ban felvetődött, ám az erre irányuló akkori és későbbi törekvések elhaltak. Az elmúlt 50 év lemaradása fájó a könnyűzene-oktatásban kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő svédek példáját látva – húzta alá, jelezve, ezt a hátrányt szeretnék mielőbb ledolgozni.

Elmondta, hogy egy friss kutatás szerint a magyarok 60-80 százalékának életében fontos szerepet játszik a könnyűzene. Érdeklődés tehát van, csak lehetőséget kell adni mindenkinek a hangszerek kipróbálására, a zenetanulásra – hangsúlyozta Bajnai Zsolt, kiemelve, hogy nem elsősorban világhírű zenészek képzése a cél, hanem az, hogy hozzásegítsék az embereket egy alaptudás megszerzéséhez, mely akár továbbfejleszthető, de önmagában is jobb teljesítményre, csapatmunkára, szociális érzékenységre sarkall és boldogabbá teszi az életet.

Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy Egerre ne csak a bor, hanem a zene kedvéért is rátaláljanak az érdeklődők. Pintér Márta Zsuzsanna, az intézmény bölcsészettudományi karának dékánja pedig bejelentette: az egyetem könnyűzenei tanárképzés elindítását tervezi a következő években.

Rázsi Botond, a város alpolgármestere kiemelte: Eger nem csupán remek zenészei, de a szervezők, a támogatók és a szakmai munka révén is rajta van Magyarország könnyűzenei térképén. Hangsúlyozta: a város 2012 óta kiemelten és szervezett formában támogatja az élőzenét.

A Nemzeti Kulturális Alap által is példaértékű kezdeményezésként számon tartott Egri Ifjúsági Zenei Program évről-évre 4 millió forintos pályázati keretből teremt fellépési és fejlődési lehetőséget előadóknak, emellett zenei programok sokaságával színesíti a megyeszékhely kulturális életét – tette hozzá a polgármester a Music Hungary könnyűzenei konferencia 0. napján tartott tanácskozáson.

Borítókép: Póka Egon basszusgitáros, zeneszerző (b2) vezeti a zenekari gyakorlatot, balra Takács Tamás gitáros. A hazai felsőoktatásban, egyedülálló módon könnyűzenei képzés indult a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzési Központjában. A féléves kurzuson huszonhat diák kilenc oktató vezetésével ének, dob, billentyűsök, elektromos gitár, basszusgitár és zenekari gyakorlat tárgyakban szerezhet ismereteket.

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!