Táncházmozgalom

2019.05.27. 09:10

Koncertet adnak Halmos Béla emlékére

A táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása június 4-én lenne 73 éves.

Budapest, 2018. október 4. A Magyar Állami Népi Együttes lép fel a Hagyományok Háza székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán 2018. október 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Halmos Béla emlékére rendez koncertet a Hagyományok Háza június 4-én. A koncerten fellépnek a hat éve elhunyt Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egykori zenésztársai, tanítványai, valamint két Halmos Béla-vándorhegedűs előadó. Az est során levetítik a művészről szóló filmet is – közölték a szervezők.

A közreműködők között lesz Sebő Ferenc, Csoóri Sándor és fiai, Vizeli Balázs, Fábián Éva, Lipták Dániel, Horsa István, a Borfolk zenekar, a Varsányi Zenekar, a Boglya együttes.

Mint írták, Halmos Béla eredeti gyűjtéseket végző és feldolgozó folklórgyűjtőként, valamint a városi revival mozgalom irányítójaként egyaránt szerteágazó tevékenységet folytatott.

A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, évekig a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum létrehozója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt. Hagyatékában szervesen összefüggnek a népzenekutatással, azaz a tudományos munkával, a mozgalmi szervező, valamint oktatói tevékenységével kapcsolatos dokumentumok.

A Nemzeti Kulturális Alap keretében működő Halmos Béla Program a hazai népzenészek támogatására jött létre.

Az emlékkoncert szervezésében az alapvető koncepció a Kárpát-medence valamennyi tájegységének megjelenítése volt, hiszen a táncházmozgalom kezdete nem csak Erdélyhez köthető. A koncertet ingyenes táncház követi a Hagyományok Háza Halmos Béla termében, ahol a Borfolk zenekar muzsikál – szerepel a közleményben.

Borítókép: a Magyar Állami Népi Együttes tagjai táncolnak a Hagyományok Háza székhelyén, a felújított Budai Vigadóban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!