izgalmas előadások

2021.10.10. 08:40

Két bemutatóval készül a Déryné Társulat a 2021/2022-es évadra

Weöres Sándor Holdbeli csónakos című művét és Sütő András Balkáni gerle című darabját tűzik műsorra.

„Generációkon átívelő, a ma aktualitásaira is reflektáló, szórakoztató és izgalmas előadások” gazdagítják a repertoárt – olvasható a társulat közleményében.

Mint írják,

a Déryné Társulat elkötelezte magát amellett, hogy a színház élményét minél több emberhez juttassa el, a városoktól egészen a legkisebb falvakig. Küldetésük fontos része, hogy a művészetet közelebb hozzák a fiatalokhoz.

Weöres Sándor Holdbeli csónakos című művét december 10-én mutatják be Pataki András rendezésében. „Az előadás mesebeli barangolásra hívja a kicsiket és nagyokat” – olvasható a produkció ismertetőjében.

Sütő András Balkáni gerle című művének premierjét 2022. március 27-én tartják. Igaz szerelemről, generációk közt feszülő családi titkokról és régimódi falusi hagyományokról szól a darab. De legfőképpen arról, hogy mennyire nem érdemes mások elvárásai szerint élni az életünket – olvasható az előadás ismertetőjében.

Berettyán Nándor, az előadás rendezője kiemelte: Sütő András darabja az 1980-as évekbeli Romániában játszódik, mégis túlnő korán. Habár a történet mélyen bele van ágyazva a kor társadalmi közegébe, működési mechanizmusába, Sütő egy kortalan és általános kérdést tesz föl: legyen a körülöttünk lévő világ bármilyen nyomasztó és élhetetlen, szabad-e hazudnunk és csalnunk az egyéni boldogságunk eléréséért? – teszi fel a kérdést a rendező.

Az előadás különlegessége, hogy egy kamaszlány szűrőjén keresztül szemléljük a család hazugságait, így a darab a fiatalabb korosztály számára ugyanúgy izgalmasnak ígérkezik, mint a felnőtt generációnak.

Ezek is érdekelhetik